Az azénpénzem.hu korábban értesült úgy, hogy a „beszolgáltatási” törvény – amely szerint a nagy láncoktól ingyen elvonják 48 órával a lejárat előtt a termékeket – valójában a kormányzati élelmiszerosztogatás alapját teremthetné meg. Kiderült azonban, hiába a lázas jogalkotás, a gyakorlatban nem működik a dolog.
A napi.hu-nak Vámos György, a boltláncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: komoly rendszer elindítása nem lett volna megoldható februárig, ezért lett a tervek benyújtási határideje május vége. A magyarországi boltláncok működését jól ismerő, de neve elhallgatását kérő szakember arról beszélt, hogy komoly problémákat vet fel a szabályozás. Megjegyezte azt is, hogy még nincsenek meg a konkrét részletszabályok. Az egyik legnagyobb probléma, hogy ki fogja elszállítani a boltok által felajánlott, lejárat előtti termékeket.
A Napi.hu megkereste az ÉMK felügyeletét ellátó Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), ám a hatóság a céghez irányította őket. Többek között arról érdeklődtek, hogy melyik vállalat fogja elszállítani a maradékokat és milyen járművekkel fogja ezt megtenni. Megkérdezték továbbá, hogy az ÉMK mekkora dolgozói létszámmal kezdte meg a működését, valamint mikor lesz a cégnek termékszállításra alkalmas járműflottája. Választ egyelőre nem kaptak.
Mint az ismert, a legnagyobb élelmiszer-áruházaknak februártól kötelező (lett volna) felajánlaniuk az élelmiszerárut a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) részére. A módosítás azokat a kereskedőket érinti, amelyek éves nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |