Lezárult a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című projekt, amelynek keretében egy öt állomásos, Miskolcot, Sátoraljaújhelyt, Nyírtasst, Nagykállót és Makót érintő zarándokút készült el. Makón információs pontot alakítottak ki és a zsidó temető új úton közelíthető meg – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ).
Az 1,4 milliárd forintos EU-s forrásból, kormányzati támogatással megvalósult beruházás azzal a céllal jött létre, hogy olyan hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatásokat teremtsen az érintett településeken, amelyek megőrzik és bemutatják a kelet-magyarországi régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét.
A zarándokút első állomása Miskolc, ahol többek között egy korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt látogatóközpont, került kialakításra a beruházás keretei között. A második állomás Sátoraljaújhely, ahová évente ezrek látogatnak el a csodarabbi, Teitelbaum Mózes sírjához. A projektnek köszönhetően immár egy 75 férőhelyes, imaszobával rendelkező zarándokszálláshely várja az idelátogatókat. Nyírtasson a háború előtti zsidó közösség hagyományainak felélesztése érdekében egy új zarándokközpont valósult meg, ahol konferenciaközpont, rituális fürdő, kóser étkező és tanház működik az egykori tassi főrabbi sírja mellett. Nagykállón a Nagybalkányi úti régi zsidó temető a mai napig a haszid zsidók zarándokhelye, ugyanis itt található a magyarországi haszidizmus atyjának, Taub Izsák Ezékiel csodarabbinak a sírja. A település szellemi örökségének megőrzését, valamint megfelelő turisztikai infrastruktúra kiépítését célzó fejlesztés során egy modern kiállítás-technikai eszközökkel felszerelt kiállítótérrel, rendezvényteremmel, valamint információs pulttal ellátott zarándokház került kialakításra. Az útvonal utolsó helyszíne Makó, ahol a projekt keretei között információs pontot alakítottak ki, amely modern eszközök segítségével idézi meg a makói zsidóság történetét, a csodarabbi és a cadikok életét és tetteit, valamint bemutatja a három makói temető nevezetes síremlékeit. A beruházásnak köszönhetően, a város északi területén fekvő zsidó temető megközelítését immár új, kiépített út biztosítja.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |