Elkészült a második informatikaterem rekonstrukciója is a Galambban

A földszinti rossz állapotban lévő géptermek új, méltó helyre kerültek. Az átalakításokkal az iskola földszintjét, – reményeik szerint szeptemberre, – teljes egészében a diákéletnek adhatják át, míg az első emeleten a közismereti, a második emeleten pedig a szakmai tárgyak oktatásához lettek adottak a feltételek – számolt be róla az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola.

Szerdától 13 felújított tanteremmel, két új informatika tanteremmel, három felújított szertárral, két új laboratóriummal, új könyvtárral, felújított előadóteremmel, új iskolabüfével, új diákétkezdével, új diákklubbal, egy felújított tornateremmel, két felújított öltözővel, 4 felújított tanulói WC-vel, egy új és egy felújított gépészműhellyel, felújított tanári szobával és gazdasági részleggel rendelkeznek a főépületben.

Mindezt 5 év alatt, saját forrásból, lépésenként érték el. Három tanterem, egy szertár, egy tornaszoba és egy aula még hátra van, de reményeik szerint erre is sor kerül az idei tanévben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább olvasom »