Ellenzék: mindenkinek jár a tisztességes, állami ellátás

Az ellenzéki pártok azt ígérik, hogy egy kormányváltás után mindenki hozzáférést kap a jó minőségű, állami egészségügyi ellátáshoz – írja az MTI.

Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció szakértője hétfőn – a Párbeszéd és a Momentum politikusaival közösen tartott – sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök fizetőssé tette a magyar egészségügyet, és ezt a

,,lopakodó átalakítást a szemünk láttára végezte”.

A magánegészségügyi ellátás egyre inkább ,,az oligarchák és a NER-lovagok fennhatósága alá kerül”, egy leendő kormánynak azonban az a feladata, hogy egy tisztességes, mindenki számára elérhető, államilag finanszírozott egészségügyi rendszert ,,hozzon létre, alakítson át vagy működtessen” – fogalmazott.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, hogy a ,,lopakodó egészségügyi privatizáció” akkor kezdődött, amikor Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vezetésével ,,megszüntették” a tb-járulék járulékjellegét, és átalakították azt egy adóvá. Hangsúlyozta, hogy a járulékot a kormánynak vissza kell forgatnia arra a területre, ahová befizették, az adót azonban arra költheti, amire akarja.

Orbán Viktor, Rogán Antal és “bűnszervezetük” az egészségügyben befizetett járulékból stadionokat épített

– állította a képviselő. Szerinte a döntéshozók azért tartják alacsonyan a szakdolgozói béreket, hogy ezek az emberek átmenjenek dolgozni a magánegészségügyi ellátásba.

Az ellenzék felemeli a szakdolgozók bérét és megbecsültté teszi az egészségügyi szakmát – ígérte.

Havasi Gábor, a Momentum szakpolitikusa azt mondta, a kormányon lévők az elmúlt 12 évet arra használták, hogy

,,tudatosan lerohasszák az állami egészségügyet és közben megerősítsék a magánegészségügyi ellátást”.

Szerinte ma már alig van olyan magánegészségügyi ellátás, amit ,,ne hálózna be az Orbán-rendszer”, az állami egészségügyi ellátás pedig átláthatatlan, széttöredezett, a koronavírus-járvány előtt és alatt a betegek nem tudták, hogy hova kell fordulniuk a problémájukkal.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink