Farkas Éva találkozna a rejtélyes levélíróval

Varga Károly nyílt levele először a fideszes makohirado.hu-n jelent meg, majd a Makói Csípős szerkesztősége kapott levelet, melyet megjelentettünk. A mai napon Farkas Éva Erzsébet polgármester egy válaszlevelet juttatott el nekünk, melyet közzé is teszünk. Ebben azt írja, az ajtaja mindig nyitva áll és várja egy találkozásra.

,,Tisztelt Varga Károly Úr!

Immár második ízben fogalmaz meg – reményeim szerint – építő jellegűnek szánt, azonban néhol éles kritikát polgármesteri munkámmal kapcsolatban nyílt levél formájában. Leveleiből kiolvasható, hogy mélyrehatóan foglalkozik a makói fejlesztésekkel és a helyi politikával is.

Mint eddig is, ajtóm továbbra is nyitva áll mindazok előtt, akik a város fejlődésével kapcsolatos gondolatikat, vagy akár személyemet és szolgálatomat érintő észrevételeiket szeretnék velem megosztani.

Engedje meg, hogy ezúton invitáljam meg Önt egy személyes találkozásra, melynek keretében, egy csésze kávé mellett megismerhetnénk egymás álláspontját városunk jelenéről, jövőjéről.

Bízva meghívásom elfogadásában, jelentkezését várva, tisztelettel: Farkas Éva Erzsébet, Makó város polgármestere”

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink