Elveszett a költségvetési rendelet módosítása, majd az új évben megkerült átsorszámozva

Csanádpalotán a májusi időközi választás óta közalkalmazottakat küldtek el, intézményeket szerveztek át, hogy egy-egy vezetőt elküldjenek, ,,névtelen” szórólapokat szórtak ki, a pályázati források elmaradnak, most azonban egyértelmű szabálytalanságot követhettek el a városházán.

Legutóbbi cikkünkben írtunk arról, hogy a testületi ülések jegyzőkönyveit nem töltötték fel hosszú ideje, illetve hogy nem módosították 2022-ben az éves költségvetést, pedig folyamatosan bírálták a megalkotóit, miszerint az nem jó. Cikkünk után hirtelen megjelentek a testületi és a bizottsági ülések jegyzőkönyvei, sőt a költségvetési rendelet módosítása is, méghozzá a 2022. november 9-ei üléshez kapcsolva.

Egy éles szemű olvasónk felhívta a figyelmünket a turpisságra. Az önkormányzatok a rendeleteiket egy külön erre a felületre létrehozott oldalra töltik fel, ez az njt.hu. A cikkünk írásakor nem volt fent Csanádpalota tekintetében költségvetést módosító rendelet, mert ellenőriztük. Az utolsó a 16/2022. (XII. 17.) Képviselő-testület Szervezeti és működési szabályzatáról szóló 9/2022. (VIII. 10.) önkormányzati rendelet módosítása volt.

2022. december végi állapot

A cikkünk megjelenését követően ismételten ránéztünk a weboldalra és már ezen a rendelet számon nem az SZMSZ módosítása található, hanem 16/2022. (XI.10.) az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről szóló 3/2022. (III.11.) önkormányzati rendelet módosításáról.

2023. januári állapot

Hirtelen változtak a számok vagy elképzelhető, hogy a polgármester, a képviselőtestület vagy a jegyzői feladatokat ellátó személy elfeledkezett az önkormányzat legfontosabb rendeletéről? Nehezen hihető, már csak azért sem, mert a 15-ös számú rendeletet feltöltötték.

Nagyon érdekes, hogy egy elveszett rendelet, hirtelen megkerül az új évben és máris borítja a rendeletek sorszámozását.

Másik furcsaság az ügyben, hogy az előterjesztések között nem szerepel a költségvetési rendelet módosítása, hanem helyette egy határozati javaslat a 2022 évi I-III. negyedévi gazdálkodásáról. Viszont egy rendeletet fogadtak el 7 igen szavazattal.

Kérdés, hogy tudták-e a képviselők, hogy miről szavaznak? Hiszen az ülést követően a településen több alkalommal és egy decemberi testületi ülésen is elhangzott a képviselők szájából hogy módosítani kellene a költségvetést, mert az eredeti nem jó.

A jegyzőkönyv részlete:

A beszámolóról folytatott eszmecsere szövege nehezen összeegyeztethető a tartalommal. Sőt, a pénzügyi bizottság napirendjén szerepelt ugyan a módosítás, de nem tárgyalták. A szociális bizottság jegyzőkönyvében pedig semmi nyoma nincs.

Megkérdeztünk egy önkormányzati gazdálkodásban jártas pénzügyi szakembert arról, hogy hogyan zajlik a költségvetés módosítása. Azt a választ kaptuk, hogy azért van szükség a rendelet módosítására, mert a ASP gazdálkodó szakrendszerében csak a rendelet-módosítás alapján lehetséges változtatásokat eszközölni. Ennek hiánya felelőtlen gazdálkodást és súlyos törvénytelenséget jelent. Kérdés, hogy a rendszerben történő módosítás volt-e előbb vagy a rendelet megalkotása?

Érdekesség, hogy a testületi ülések jegyzőkönyveiből eltűnt a jegyzőkönyv-hitelesítő az utóbbi időben. Bár a törvény előírása szerint a polgármester és a jegyző aláírásával hiteles a jegyzőkönyv, ami egyébként közokiratnak minősül, de lehetőség van arra, hogy jegyzőkönyvhitelesítőt válasszanak, ami azért is fontos, hiszen így még egy személy ellenőrizheti azok tartalmát, ami gyakorlatnak számított évtizedek óta.

Miért mellőzik a hitelesítő személyét?

A polgármester és a testület elmondása szerint kiváló az összhang a vezetésben, de mégis átláthatatlanok a döntések, valamint azok végrehajtása és a lakosság tájékoztatása is homályos, félrevezető. Vajon mit lepleznek az újabb „szupertitkos” csellel, ami megint azonnal kiderült és lesz-e felelős, ugyanis a szabálytalanság nyilvánvaló a fentiek olvasatában.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »