A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium diákjai az ünnepi készülődés közben gondoltak a nehéz helyzetben lévőkre is – tájékoztatta a Makói Csípőst az intézmény.
Két jótékonysági akciót indítottak. Elsőként édességeket gyűjtöttek azoknak a gyerekeknek, akiknek ritkán van alkalmuk ilyen, mások számára mindennapos finomságokra. Az elkészült ajándékcsomagokat a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Gyermekjóléti Központjának adták át, akik gondoskodnak arról, hogy a csomagok a megfelelő helyre kerüljenek.

A másik gyűjtéssel a hontalan állatok sorsát igyekeztek könnyíteni, hangsúlyozva ezzel, hogy értük is felelősek vagyunk. A Makói és a Hódmezővásárhelyi IGÉZŐ Állatvédő Egyesület számára gyűjtöttek eledelt, valamint játékokat az iskola diákjai, melybe oktatók mellett egykori növendékek is bekapcsolódtak. A Makói Általános Iskola 6.Z osztálya is részt vállalt az akcióban, hogy segítsék a gazdi nélkül karácsonyozókat.
A Keri reméli, hogy az akciókkal legalább egy kis örömet szerezhettek.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |