EU-s jogszabályba ütközhet a mellékvonalak bezárása

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint nem csupán álságos és gyermeteg okokkal magyarázzák, EU-s jogszabályba is ütközik a MÁV és Lázár János mellékvonal-bezárási terve. Szerintük MÁV-VOLÁN összevonás ide vagy oda, a cégcsoportnak külön közszolgáltatási szerződése van a MÁV vonataira és a Volán buszaira, a kettő között nem lehet csak úgy vonalakat és utasokat átdobálni.

Mint az ismert, tíz vasútvonalon megszűnik a vasúti közlekedés augusztus 1-től. Az egyik ilyen a 121 Mezőhegyes – Újszeged, ami az utolsó vonal, ami Makót érinti, ezzel teljesen elvágnák a vasúti személyszállítást a várostól.

Az egyesület ma azt írta: a MÁV pénteken elismerte, nem biztonsági intézkedésről van szó, a mellékvonalak buszokkal való helyettesítését már tervezik egy ideje. Ennek némileg ellentmond a MÁV működéséért felelős Lázár János építési és közlekedési miniszter (ÉKM) facebook-posztja, mely a mellékvonal-bezárást úgy kommentálja, hogy az utasok biztonsága az első.

A bezárásokat a szolgáltatásra szerződött MÁV, és nem a szolgáltatást megrendelő ÉKM jelentette be. Európában a közösségi közlekedés nem az állami cégek által gyakorolt kegy, hanem a lakosság érdekében nyújtott, a lakosság által fizetett adókból fenntartott, felelős állami megrendelő által biztosított közszolgáltatás, amelyet uniós jogszabályok sora szabályoz.

Az alacsony költség és magas minőség garanciája pedig az EU szerint mi más lehetne, mint a piaci verseny, ezért az állami közlekedési cégek kizárólagos szerződéseinek kifutása mellett új közlekedési közszolgáltatást már csak a szolgáltatók közötti versenypályázatot követően szabad létrehozni

– hívják fel a figyelmet.

Ettől eltérni csak ideiglenesen és kivételes okokból (például egy baleset miatt) lehet, de épp a MÁV közleménye igyekszik magyarázni, hogy az utasforrázásnak a mellékvonalak buszokkal való helyettesítéséhez semmi köze.

Mellékvonalat bezárni szabályosan nem a MÁV, hanem a közszolgáltatást megrendelő ÉKM tud, a megszűnő vasúti szolgáltatást új, buszos szolgáltatással pedig szabályosan akkor tudná helyettesíteni, ha arra nyílt pályázatot írna ki.

Ha pedig már pályázat, akkor miért nem a vasúti mellékvonali szolgáltatást pályáztatják meg, amelyen bárki elindulhat, olyan is, aki nem csak eresztő hűtővizű, negyvenéves Bz-motorvonatokat tud felvonultatni

– közölték.

Példaként hozták fel, hogy Magyarországon is jelen van a cseh magánvasút RegioJet, napi két vonatot közlekedtetnek Bécsbe és Prágába; valamint a német államvasút tulajdonában álló Arriva cégcsoport, Budapest kék buszainak harmadát ők üzemeltetik.

Felszólítjuk ezért Lázár Jánost, hogy a MÁV mellékvonal-bezárásait vonja vissza, és a szabályoknak megfelelően a MÁV által kiszolgálni képtelen mellékvonalak üzemeltetésére nyílt versenypályázatot írjon ki. Felszólításunk nyomatékosítása érdekében a Közlekedő Tömeg panaszt tesz az Európai Bizottság tagállami szabálytalanságokat bejelentő rendszerében – amely akár az EU-s támogatások visszatartását eredményező kötelezettségszegési eljárást is megalapozhat

– jelentették ki.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

60 éve született Détár Enikő, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Déryné-díjas magyar színésznő, szinkronszínész, előadóművész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink