Farkas Éva: ,,az önkormányzat adóbevétele mélységesen zuhanni fog”

A veszélyhelyzet kihirdetése után néhány nappal, március 26-án írtunk arról, hogy a visszafogott makói költségvetésből még több 100 millió forint hiányzik majd idén. Csütörtöki online tájékoztatóján Farkas Éva Erzsébet polgármester meglepően őszintén beszélt arról, hogy mire számíthatunk az önkormányzati forrásokat illetően.

Válságos időszakot élünk meg. Ez nagyon mélyen érinti a személyes, családi életünket, társadalmi közösségi életünket és nagymértékben a foglalkoztatottságot és a gazdasági életnek a körülményeit – fogalmazott a polgármester, majd elárulta, mekkora problémát jelent Makón a gazdasági visszaesés:

,,Már most tapasztaljuk, a cégvezetőkkel, vállalkozókkal folyamatosan egyeztetve látjuk, hogy az önkormányzat adóbevétele mélységesen zuhanni fog, amely egy válságkezelést fog igényelni a város működtetését illetően. Új költségvetésre lesz szükség, amely nagy valószínűséggel nem fogja tartalmazni azokat a támogatási rendszereket, amelyeket a veszélyhelyzet nélkül, szeptember 30-át követően tudtunk volna a város közösségének biztosítani.”

Elmondta azt is, hogy az adóbevételek csökkenése miatt az önkormányzati beruházások nem tudnak majd elindulni ebben az évben.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink