Farkas Éva férje ,,nagyszerűen viselte” a védőoltást

Makó polgármestere közösségi oldalán buzdít a vakcina beadására és elárulta azt is, hogy mentős férjét már beoltották.

,,A mentőszolgálat munkatársai, akik nap mint a nap a koronavírus-elleni küzdelem frontvonalában szolgálnak, önkéntes alapon kérhették a vakcina beadását. Természetesen hitvesem is élt ezzel a lehetőséggel, és szemmel láthatóan nagyszerűen viselte”

– fogalmazott Facebook oldalán Farkas Éva Erzsébet.

December vége óta folyamatosan zajlik az egészségügyben dolgozók védőoltása. A mentőszolgálat munkatársai, akik nap mint…

Közzétette: Farkas Éva Erzsébet – 2021. január 19., kedd

Mint azt megírtuk, dr. Dobó Magdolna makói háziorvos szintén a védőoltás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kifejtette: a tudomány ma már ott tart, hogy a modern laboratóriumok rövid időn belül megismerték a vírus genetikai kódját és ez által elkezdhették a vakcina kifejlesztését, mely (nagyjából 10 hónap alatt) sikerrel teljesült. 

Ugyanakkor Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kiemelt főreferense az operatív törzs tájékoztatóján arra figyelmeztetett: a vakcinák nem érhetők el kereskedelmi forgalomban, azokhoz kizárólag a kormány által kijelölt oltóközpontokban, ütemezetten és ingyenesen lehet hozzájutni. Védőoltásként hirdetett vakcinákat semmilyen körülmények között nem szabad megrendelni az internetről, ahol biztosan  hamisított, nem bevizsgált, a kereskedelmi forgalomban nem elérhető, nem engedélyezett terméket árusítanak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább olvasom »