Farkas Éva: Talán nekünk is kevés volt öt év

A polgármester augusztus 20-i beszédében arról beszélt, hogy békére, összetartásra, áldásra van szüksége Makónak. Elmondása szerint azon vannak, hogy városunkban is Szent István tanítását követve építsék a béke és az együttműködés rendszerét.

Ünnepi beszédében felidézte a tegnapi székelykapu avatót: az emlékműnek békét kell sugároznia az érkezőnek, nyugalmat, összetartást az itt élőknek és áldást az áthaladóknak – ez nemzetünk hármas egysége.

Hiszem, hogy ez a hármas egység: béke, összetartás, áldás, ez adhatott újjászületést városunknak 320 éve. Szent István a hosszú harcok árán szilárd alapot adott az országnak. Uralkodónk szellemi, írott öröksége megismerhető Imre hercegnek írt levelében. Ennek igazságai nem koptak meg. Hiszen, hogy Makón mi is az ő tanítását követve építjük a béke és az együttműködést rendszerét, amennyiben jól követjük az intelmét – fogalmazott.

Farkas Éva szerint a jelen is küzdelmes időszakokat mutat. ,,Meg kell őrizni önmagunkat, Európa, Magyarország és Makó egységét, nyugalmát, függetlenségét, fejlődését.” Úgy véli, ehhez olyan hit kell, ami államalapító királyunkban is munkálkodott.

,,Bennem és hiszem, hogy a makóiak többségében is ez dolgozik. Az elmúlt 5 évben ezt tapasztaltam”

– jelentette ki.

Szent Istvánt az államalapítással kapcsolják össze, de a polgármester felhívta rá a figyelmet, hogy az állam működését biztosítani kell, viszályok közepette is.

,,Első uralkodónk bátor döntéseket hozott és talán nekünk is kevés volt öt év, hogy ezt az egységet, összetartozást meg tudjuk tartani”

Farkas Éva úgy véli, ,,eddigi eredményeink csupán kiindulópontok. A városvezetés nem egyemberes, jelen esetben,,egyasszonyos” szolgálat. Mindig is Makó érdeke számított, a közösség döntése.”

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink