,,Bízunk benne, hogy ez is majd rendeződni fog” – ez volt a legutolsó nyilatkozata Makó polgármesterének a makói kórház szülészet-nőgyógyászati osztályáról. Azóta 10 hónap eltelt, de még nem ,,rendeződött.„
A fekvő szülészet-nőgyógyászati osztály Makón 2020 márciusa óta szünetel a covidra hivatkozva. Amikor ez kiderült, a képviselő-testület úgy fogadta el az osztály szüneteltetését, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követően a működését állítsák vissza. Ennek érdekében Farkas Éva Erzsébet polgármestert felhatalmazta a testület, hogy a visszaállításhoz szükséges egyeztetéseket folytassa le a veszélyhelyzet megszűnését követően.
Tavaly a nyári hónapokban nem volt veszélyhelyzet, de nem került vissza az osztály. Jelenleg népszavazást lehet kihirdetni, teltházas focimeccseket lehet tartani, de veszélyhelyzet van, így a születészet sem hozzák vissza.
A polgármester legutóbb 2020 szeptemberében említette a szülészetet. Akkor a következőket mondta:
,,Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy a járványügyi időszak készenléti helyzetét lezárva,a járványügyi időszak végén a szülészet-nőgyógyászati osztály teljeskörű működése visszakerüljön a városunkba. Bízunk benne, hogy ez is majd rendeződni fog. Jelenleg a járóbeteg ellátást tudjuk biztosítani a szülészet-nőgyógyászat tekintetében a városunkban. A kórházi ellátást a hódmezővásárhelyi tagintézményben látjuk el.”
Néhány hónappal ezelőtt, 2021 májusában Dr. Kallai Árpád, a kórház főigazgatója a Makói Városi Televízióban beszélt arról, hogy visszakerülnek a szünetelő kórházi osztályok Makóra:
,,Minden szünetelő osztályt visszaállítunk. Hiszen ez a működési engedélyünkben szerepel és alapvető célunk is. Úgyhogy várjuk a járvány végét és visszaáll a rend és minden szünetelő osztály működni fog.”
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |