Felemás hétvége

Több utánpótlás korosztályunk pályára lépett a hétvégén. A megyei U19-esek győztek, a másodosztályban szereplő U19 és U17 kikapott, a legkisebbek pedig hasznos tapasztalatokat szereztek.

Pontok Mórahalomról

Mórahalmomról hozott el három pontot a megye I. osztályban szereplő U19-es csapatunk. Pipicz Barnabás a mérkőzés tizedik percében szerzett vezetést, melyet a mérkőzés végén a góllövő lista aktuális vezetője Farkas Dániel duplázott meg. Ezzel a győzelmükkel a makói fiatalok megszilárdították a tabellán elfoglalt második helyüket.

Mórahalom – M-Foci KFT. 0:2 (0:1)
gól: Pipicz Barnabás 10′, Farkas Dániel 90′

Vereségek Békéscsabán

A II. osztály dél-keleti csoportjában Békéscsabán vendégszerepelt U17-es és U19-es korosztályunk. A bajnokságban a békéscsabaiak mind a két korcsoportban A és B csapatot is indítottak. A makói fiatalok, a „gyengébb” B együttessel mérték össze tudásukat, abban a tudatban, hogy az „A” csapat szabadnapos.

Először a Bány Tamás edzette U17-esek mutatkoztak be, de egy jó első játékrész után, nem találták a fiúk a csabaiak ellenszerét, s főleg az utolsó 20 perc játékának köszönhetően 5:1-es vereséget szenvedtek.

Következett a Brakszatórisz András által irányított U19-es korosztály mérkőzése. Sajnos az elég tartalékosan, csere nélkül felálló makói srácoknak nem sok esélyt adott a csabai „gyors”. Az első játékrészben már két góllal vezettek a hazaiak, melyet a második játékrész elején növelni tudtak, majd sikerült szépíteni, de a végjáték több szempontból is katasztrofálisan sikerült. A 75. percben Oravecz Bencét azonnal piros lappal küldték le a pályáról, s ezt a már akkor 4:1-re vezető hazaiak kihasználták, s még két gólt értek el az utolsó 10 percben.

Bozsik-torna már másodszor

Kellemetlenül szeles, csípős időben került megrendezésre az idény második U12/13 és az U10/11 Bozsik-tornájára. Most is sok csapat látogatott el Makóra, hogy összemérjék tudásukat, s kiemelten azért, hogy jól érezzék magukat a labdarúgó közegben és élményekkel gazdagodjanak a fiatalok.

A hideg ellenére a gyerkőcök kimelegedtek, s az edzők szívét, lelkét is átjárta a melegség egy-két ügyes megmozdulás, megoldás, esetleg gól láttán.

Az U10/11 korosztályban 8 csapat, két négyes csoportban játszotta mérkőzéseit, míg az U12/13 korosztály öt csapata közül mindenki játszott mindenkivel.

Néhány eredmény
U12/13:

Apátfalva-Csanádpalota 3:1
Makó „1”-Tiszasziget 2:2
Apátfalva-Makó „2” 2:0
Csanádpalota-Makó „1” 6:0
Tiszasziget-Makó „2” 0:5
Apátfalva-Makó „1” 8:0
Tiszasziget-Csanádpalota 0:2
Makó „1”-Makó”2″ 0:5
Apátfalva-Tiszasziget 4:0
Csanádpalota-Makó „2” 1:2

U10/11 „A” csoport:

Deszk-Földeák 1:4
Tiszasziget-Makó „2” 1:3
Deszk-Makó „2” 1:2
Tiszasziget-Deszk 0:3
Makó „2”-Földeák 1:1
Földeák-Tiszasziget 6:1

(Hajdu Szilárd)

 

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink