Felrobbantotta magát egy nő Párizsban

Három ember meghalt, öt embert pedig őrizetbe vettek szerda reggel a múlt heti párizsi merényletek nyomán, a Párizstól északra található Saint-Denis-ben elindított rendőrségi akcióban – közölte a párizsi ügyészég. 

Az akciót reggel 4 órakor indították el az egyik sétálóutcában található lakásnál, célpontja a 129 áldozatot követelő, múlt pénteki merényletsorozat feltételezett fő szervezője, a belga Abdelhamid Abaaoud.

Rendőrségi források szerint egy nő felrobbantotta magát, és további két terrorista is meghalt vagy megölték a kommandósok.

Három további embert, akik elsáncolták magukat a lakásban, letartóztattak a rendőrök, de az ügyészség kora délelőtti közlése szerint az akció még nem ért véget. Rajtuk kívül még két embert előállították a rendőrök, ők nem a lakásban voltak.

Az ügyészség egyelőre nem közölte, hogy kik haltak meg, és kiket vettek őrizetbe.Legalább három rendőr megsebesült a rajtaütési akcióban.

A rendőröket meglepte, hogy milyen sokan tartózkodtak a lakásban. Az első információk szerint legfeljebb négy emberre számítottak.

Katonai egységeket is vezényeltek a lakás környékére Saint-Denis-ben. A környék házait nem hagyhatják el a lakók. Az iskolák nem nyitnak ki szerdán.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink