Gergely Gábor maradt a Kereskedelmi és Iparkamara makói és térségi elnöke

A gazdasági kamarákról szóló törvényben meghatározottak szerint 4 évente választásokat kell tartani a kamaráknál. A 2020 őszén megválasztott testületek négyéves ciklusa idén szeptember végén lejár, ezért a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara (CSKIK) térségi és tagozati választásokat tartott az elmúlt hetekben, szeptember 23-án pedig megtartotta tisztújító küldöttgyűlését, melyen megtörtént a kamara tisztségviselőinek megválasztása is.

Ennek értelmében a következő 4 évben is dr. Kőkuti Attila, a hódmezővásárhelyi Tornádó International Jármű – és Gépgyártó Kft. ügyvezetője tölti be az elnöki tisztséget. Megválasztását követően elmondta, a következő négy évben folytatják a már megkezdett munkát, vagyis azt, hogy továbbra is cégszerűen irányítják a kamarai szervezetet. Tehát a korábbiaktól eltérően csapatmunkában készül egy üzleti terv a működéshez, amit a kamarai tisztségviselők fogadnak el, vagy javaslatot tesznek annak módosítására. A szervezet pedig ez alapján végzi a tevékenységét – magyarázta.

Dr. Kőkuti Attila kiemelte, emellett továbbra is, hasonlóan az elmúlt 30 évhez, számos rendezvényt, előadást szervez a kamara, gyakran ingyenesen. Megjegyezte, ezek nem csupán az elhangzott információk miatt fontosak, hanem azért is, mert itt találkozni tudnak egymással a vállalkozók, kapcsolatot tudnak építeni, információt tudnak cserélni, ezt pedig a munkájuk során is hasznosítani tudják.

Szólt arról is, hogy a BYD beruházása megmozgatja majd a vármegye gazdaságát, ugyanakkor pozitív és negatív hatásai is lesznek annak, éppen ezért úgy döntöttek, hogy kérdőív formájában rendszeresen megkérdezik majd a vállalkozások véleményét a BYD építkezése kapcsán. Ez pozitív fogadtatást kapott a vállalkozók részéről.

A mostani választásokat követően az alelnökök személye is változatlan maradt a CSKIK-nél: az ipari tagozat esetében Gellért Ákos, a Naturtex Kft. ügyvezetője, a kereskedelmi tagozat esetében Palotás Sándor, a Dél-Farm Kft. vezetője, a szolgáltatási tagozatnál Tóth Gábor, a PC Trade Systems Kft. ügyvezetője, míg a kézműipari tagozat esetében Török László, a Török Kulcsszervíz tulajdonosa maradt az alelnök.

A térségi elnököket illetően egy változás történt, a csongrádi térség elnöki pozícióját már nem Horváth János, hanem Bozó Tamás tölti be. Ugyanakkor Horváth János megkapta a csongrádi térség tiszteletbeli elnöke címet. A hódmezővásárhelyi térségben Hajdú József, a szentesi térségben Nagypál Szilárd, a makói térségben Gergely Gábor, a mórahalmi térségben Fehér Éva, míg a kisteleki térségben Fekete Istvánné maradt az elnök.

A 60 fős küldöttgyűlésben 22 személyi változás történt, ezúttal főként fiatalokat választottak kamarai küldötteknek. Ez egy korábban elhatározott koncepció része volt, mely a kamara megújítását, fiatalítását szolgálja, így egyre több olyan vállalkozást szeretne az elnökség közelebb hozni a kamarához, mely nemrégiben alakult, és amelynek tulajdonosa, vezetője fiatal – írta közleményében a szervezet.

(Fotó: Colour b’ART Film&Photo)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink