Ha nem lesz változás, a század végére kiszárad az Alföld

Ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást, Magyarország a következő évtizedekben kiszáradhat – írja az MTI. Az ELTE szakértői a Másfélfok felületén ismertették elemzésüket.

A kutatók az egyre erősödő éghajlatváltozás miatt a száraz területek terjedését valószínűsítik, elsősorban az Alföld északi és középső részein, a Kisalföldön, illetve a Dunántúl északkeleti részén. A folyamat évtizedek óta tart, az 1970-es és 1980-as évekhez képest már most 84 százalékról 68 százalékra csökkent a nedves területek aránya a júniusi adatokat összevetve.

A kutatók több forgatókönyvet vázolnak föl. A legkedvezőtlenebb alapján a század végére az Alföld teljes egészében száraz terület lehet, és csak a nyugati országrész marad csapadékosabb.

Elképzelhető, hogy Magyarországot túlnyomórészt, akár 85 százaléknál is nagyobb mértékben erdős sztyeppe uralhatja az évszázad második felére, ezzel együtt a bükkerdők teljesen eltűnhetnek, és a tölgyesek is nagyon kis területre szorulhatnak vissza.

Valamivel kedvezőbb lehetőség, hogy a kiszáradás kisebb területre korlátozódik, az Északi-középhegység és a Dunántúl jelentős része megmarad nedves területnek. Ebből is látszik, hogy nem mindegy, mi történik addig: a mostani intézkedésektől függ a változások mértéke a következő évtizedekben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

73 éve született Rakovszky Zsuzsa, Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink