Hatalmas csúszással, csak jövő tavasszal nyithatnak meg a Hagymatikum új részei

A Hagymatikum Gyógyfürdő bővítése 70 százalékos kivitelezési fázisában tart, így reményeink szerint jövő tavasszal kerülhet sor a komplexum átadására – fogalmazott a héten a Rádió 7-nek Farkas Éva Erzsébet. A legelső hírek szerint 2019 elején adták volna át, ez így 5 éves csúszás.

A rádiónak még beszélt arról, hogy a műszaki átadást követően, várhatóan két-három hónapot vesz igénybe a próbaüzemeltetés és a szükséges engedélyezési eljárások. Így jön ki a jövő tavaszi megnyitás.

A helyi Fidesz 2014-es választási ígérete először a 2016. február 11-i Makói Hírekben került elő, miszerint ,,a fürdő kivitelezési munkálatainak kezdete 2017 tavaszára tehető. A két gigaprojekt (fürdőbővítés+könyvtár építés – a szerk.) előreláthatólag 2019 elejére fejeződhet be.”

2017 tavaszára nem sikerült elkezdeni a munkát, hiszen a kormány abban az évben döntött a 9,5 milliárd forint átadásáról. A terveket egy évvel később felülírta a Magyar Turisztikai Ügynökség, akiknek Orbán Ráhel a szabadidejében, ingyen ad tanácsokat. Megkeresték a várost annak a lehetőségével, hogy a fürdő területén egy szálloda építését kezdeményezzék, állami támogatásból. Ezért 2019-ben több mindent újra kellett tervezni.

2020-ban írták ki végül a közbeszerzést, ahol a pályázatból kizárták a Dél-Konstrukt Kft-t, amely 4,3 milliárd forintért vállalta volna a kivitelezést. A két másik pályázó a Fehérép Kft. és a West Hungaria Bau Kft. volt, előbbi 7,1 milliárdért, utóbbi 7,7 milliárdért vállalta volna azt a munkát, amire eredetileg 3,7 milliárdot tervezett elkölteni a város.

Tavaly márciusban még áttervezték a négyévszakos öltözőt, ez azzal járt, hogy az új tervekért 105 millió forintot kellett elkölteni önerőként.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »