Hirtelen zárt ülésen tárgyalták meg az önkormányzati cégek közös holdingba való egyesülését

A hétfői rendkívüli testületi ülésen először nyíltnak hirdették meg, végül a nyilvánosság kizárásával tárgyalták meg dr. Ember Alex tanulmányát, ami a városi cégeket egy holdingba, egy központi gazdasági társaságba terelné be.

Megírtuk: dr. Ember Alex oldalunknak megerősítette az indulását az őszi választáson, majd a helyi Fidesz és médiája elkezdte mocskolni. A polgármesterjelölt végül visszalépett és még szeptember 25-én egy olyan tanulmányt készített el az önkormányzat megbízásával, ami a városi cégeket egy holdingba, egy központi gazdasági társaságba terelné be.

tanulmányban részletesen olvashatunk arról, hogyan lehetne gazdaságosan működtetni a városi cégeket. Az átszervezés érintené a Városgazdálkodási Nkft.-t, a Kulturális-Közművelődési Nkft.-t., a Városi Televízió Nkft.-t, a Városfejlesztő Kft.-t és a Gyógyfürdő Zrt.-t. Azaz például a Hagymatikumot, Hagymaházat, strandot, jégpályát, piacot, kalandpartot, gyepmesteri telepet üzemeltető cégeket. A kalkuláció szerint évente 100 millió forintot lehetne spórolni évente ezáltal.

Ebből a tanulmányból derült ki egyébként, hogy a makói önkormányzati cégeknél a hat ügyvezetőn kívül húsz (!) ,,egyéb vezető” is van, akik 73,3 milliót kapnak.

A hétfői ülésen Mucsi Tamás (VKKP) kérte, hogy a következő, nyílt ülésen tárgyalják ezt meg, de a többség leszavazta, így zárt ajtók mögött szavaztak róla.

(Fotó: archív)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink