Idősek napi rendezvénnyel búcsúzott a sportcsarnok

Mint az ismert, a fideszes többségű testület döntésének értelmében az Erdei János Városi Sportcsarnok október 17-től bezár. Az egyébként október elsejei Idősek Napját tegnap még megtartotta az önkormányzat az épületben.

Az ünnepséget vállalkozók támogatásával tudta megrendezni a város, fő programként fellépett Korda György és Balázs Klári. Farkas Éva polgármester azt írta oldalán: ,,az összefogás, a nagylelkűség és a társadalmi szerepvállalás” példája volt az ünnepség. Igyekeztek mindent megtenni, hogy a város szépkorúit, nyugdíjas közösségeit egy felhőtlen hangulatú programmal, koncerttel és szeretetvendégséggel tudják megajándékozni.

Takarékossági okból a mai naptól zárva tartja az önkormányzat a sportcsarnokot. Ez volt tehát az utolsó nagyobb program, míg az utolsó nagyobb sporteseményt egy hete tartották itt. Akkor a térségi futsall diákolimpia fordulóit játszották le. Általános iskolásoknál a Kálvin Téri Református Általános Iskola csapata lett az első, a középiskolásoknál a József Attila Gimnázium tanulói.

(Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink