Így tényleg tudunk másokon segíteni

[ad 1]

November 27. a Véradók világnapja. Ennek alkalmából tegnap és ma köszöntötték a tíztől százszoros véradókat Makón. 

– Ma volt a központ ünnepség Budapesten, ilyenkor helyben is

köszönteni szoktuk a véradóinkat – mondta Vass Sándorné, a Magyar Vöröskereszt makói területi vezetője. Tegnap a harminctól százszoros véradókat, ma a tíztől huszonötszöröseket lepték meg emléklappal, cd-tokkal, egy zene- és egy film cd-vel. A Juhász Gyula Baráti Kör adott műsort, végül egy kis vendégségre várták őket, melyet Juhász Kálmán, kiszombori cukrászmesternek köszönhettek.

A budapesti ünnepségen elismerést vehetett át Karkas Mihály, a Givaudan gyárigazgatója a véradás elősegítése miatti törekvéseiért.

14597496

A makói Bajusz Mátyásné (legfelső képünkön) több mint harminc éve adott először vért. Mivel huszonöt alkalmon van túl, emlékérmével is gazdagodott. – Édesanyám is fiatal korától kezdve adott vért. Én 6. osztályosan két hónapra kórházba kerültem és vért is kaptam. Azóta én is segítek másokon – meséli, hogy miért tartja fontosnak a véradást.

71191800

Tizennyolc és hatvanöt év között lehet vért adni, kizáró ok lehet a tetoválás utáni féléves időszak, vagy akut fertőzések – tudtuk meg Dr. Barta Éva donorvizsgáló főorvostól.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink