Jakab: azt szeretnénk, hogy korszakváltás legyen, valódi elszámoltatással, új Magyarországgal

Nem tudja, hogy történelmet írtak-e, de egy lábjegyzet biztos lesz a történelemkönyvekben, hogy több lesz-e, az rajtuk múlik – mondta Jakab Péter az Egyenes beszédben a megszületett ellenzéki összefogásról.

A Jobbik elnöke szerint egy korábbi találkozón az ellenzéki pártok vezetői saját maguknak tettek ígéretet arra, hogy ez év végéig megállapodnak az együttműködés sarokköveit jelentő kérdésekről, ez most teljesült. Jakab azt is elmondta, hogy legkésőbb 2021. október 23-ig előválasztások után a jelöltek is meglesznek.

Jakab hozzátette, a Jobbik az elmúlt hónapokban a több lista mellett érvelt, mert az önkormányzati voksoláson a listás eredmények azt mutatták, hogy több ellenzéki lista több ellenzéki mandátumot jelent, „de időközben megérkezett a Fidesz becsúszó szerelése”, ezután nem maradt más választásuk, mint a közös lista.

A politikus kifejtette, hogy a Jobbik az utolsó pillanatig kivárt a döntéssel, garanciákat akartak kapni arra, hogy a közös lista nemcsak egy hatalomtechnikai eszköz, amivel leváltják a kormányt és valami régi visszajön, hanem a belépő egy jobb Magyarország felé vezető útra.

A miniszterelnök-jelölt személyénél még nem tartanak, lesznek a jelöltté válásnak kritériumai, ezeket 2021-ben tisztázzák. Azt nagyon fontosnak nevezte, hogy csak olyan képviselőjelölteket fognak állítani, akik nem vettek részt korrupcióban, nem játszottak össze a Fidesszel és végrehajtják a közös kormányprogramot.

Minden magyart képviselni szeretnének, betemetnék a társadalmi árkokat, és tiszta közélettel indulnának neki a 2022-es választás utáni időszaknak. A múlttal való szembenézést is vállalni kell, ehhez tartozik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. Azt is elmondta, hogy véget vetnének az elmúlt harminc év urambátyám világának, tisztességes munkáért tisztességes bért, tisztességgel ledolgozott életért tisztességes nyugdíjat biztosítanának, valamint csatlakoznának az Európai Ügyészséghez és lesz elszámoltatás.

Kérdésre válaszolva leszögezte, amikor a béremelés vagy a normális egészségügyi ellátás szükségességéről beszélnek, akkor senkit nem különböztetnek meg pártpolitikai hovatartozás alapján. Mindenkit az érdemei szerint kell megítélni, de az más kérdés, hogy lehetnek a rendszerben olyan emberek, akik nem érdemelvűség alapján kerültek a Fidesz-kormány alatt intézményvezetői pozíciókba, hanem mert jó végrehajtók voltak – tette hozzá. Jakab szerint az elmúlt harminc évben is voltak hasonló jelenségek, de az előző tíz év rendszerszintűvé tette a visszaéléseket és a korrupciót.

Mi azt szeretnénk, hogy egy korszakváltás következzen be, valódi elszámoltatással, új Magyarországgal, új alaptörvénnyel, új választójogi törvénnyel

– mondta Jakab Péter.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink