Jelentős béremelés jön a Sparnál

A Spar Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sikeresen megegyezett a 2024-es bérekről. A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a hűségprogram és a munkavállalók 15 százalékos vásárlási kedvezménye továbbra is megmarad. A bérfejlesztést a vállalat idén is kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg – közölte a boltlánc.

Januártól a cég új bérstruktúra bevezetéséről döntött, ennek eredményeként a bolthálózatban dolgozók alapbére átlagosan 10-24 százalékkal emelkedik. Így az áruházakban munkatársak legalacsonyabb alapbére bruttó 365 ezer forint lesz. A gazdasági szempontból jelentős térségekben, valamint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó üzletekben a legalacsonyabb bruttó alapbér – pénztáros és eladó munkakörökben – pedig 435 ezer forintot tesz ki.

Az üzletek méretétől, forgalmától és üzleti teljesítményétől függően az áruházi középvezetők (ide tartoznak a szupermarketes részlegvezetők vagy a boltvezető-helyettesek) alapbére ezzel egy időben a bruttó 420-950 ezer forintra rúghat.

„2017 és 2023 között 57,3 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtottunk végre saját forrásból. Erre a célra 2024-ben 17 milliárd forintot fordítunk”

– mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink