Jobbik: Völner beáldozható volt, Orbánék őt mutogatják Brüsszelnek

Orbánék a korrupciós bűnözésből akarnak erényt kovácsolni Brüsszel felé, és közröhej szintjére süllyedve már független ügyészségről hadoválnak. Völner még véletlenül sem a magyarországi korrupció elleni küzdelem bizonyítéka, csak egy beáldozható politikus. Orbánék most Brüsszelnek mutogatják körbe a korrupció miatt megvádolt államtitkárt, Völner lett a díszfideszes – írja a Jobbik közleményében, reagálva a napokban kirobbant botrányra.

A párt úgy véli Völner feliratkozott a Fidesz által beáldozható politikusbűnözők, Mengyi, Boldog meg Simonka mellé. ,,Illúziói senkinek ne legyenek, szó sincs itt az igazságszolgáltatás bizonyítékáról, csupán vagy olyan szintű bűncselekménysorozat van a háttérben, amiből az igazságügyiminiszter-helyettest nem lehetett már kimosni, de az is simán elképzelhető, nála egy sokkal nagyobb botrány lapul meg a háttérben, és sokkal fontosabb embereket kellett mentesíteni a gyanú alól” – teszik hozzá.

Szerintük már a főnökének, Varga Juditnak is ideje lenne érdemben megszólalnia, majd lemondania.

Az ő esetében sincs mentő körülmény, hiszen mégiscsak a legfőbb bizalmi emberéről van szó, még a megfigyeléseket is rábízta, meg aztán a magukat kenőpénzzel bevásárló végrehajtók kinevezése is miniszteri hatáskör.

A Jobbik kiemeli az ügy visszhangját illetően, hogy

a kormánypárti lapokat elnézve leginkább hallgatnak. Ellenben a Fidesz-központ kétségbeesetten sugalmazza már, hogy „mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre”: hiába a mindenféle uniós kritika, jogállam és független ügyészség van itt, kérem szépen, hiszen még fideszes államtitkárt is elvisznek vezetőszáron, ha a helyzet indokolja.

Közleményükben megígérik, ha jövőre az összefogás győzelmet szerez a választásokon, akkor a felálló egységkormány első dolga lesz a tételes elszámoltatás:

A fideszes kommunikációs trükkel ellentétben minden van itt, ami a keleti diktatúrákra jellemző, csak éppen jogállamiság nincs. Magyarországon még néhány hónapig az történik, ami Orbán bőrét menti, ami a legfőbb korrupciós bűncselekményeket fedezi. Független ügyészségről majd akkor beszélhetünk, ha majd eljutunk oda, hogy a maffiaállam hálójának közepén lévő Tiborcz, Mészáros és maga Orbán is vádlottak padján számol el azzal, hogy pontosan hány ezer milliárd forinttal lopták meg a magyar embereket.

A gyanú szerint Völner Pál országgyűlési képviselő a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink