Jól halad az új makói sportcsarnok építése – tudja majd üzemeltetni a város?

Hatvan százalékos készültségben Makó új kézilabdacsarnoka – adta hírül oldalán a polgármester. Miután takarékosságból bezárták az összes önkormányzati sportlétesítményt, adja magát a kérdés, hogy ezt tudja-e majd működtetni a város.

Farkas Éva azt írta, megnézték a munkálatokat Mágori András Józseffel, a körzet önkormányzati képviselőjével és Bertus-Barcza Csabánéval, a Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola igazgatójával.

Jelenleg a homlokzati szerkezetek készítése, hőszigetelése, az oldalszárny bádogos munkái és gépészeti szerelvényezési munkái, valamint az elektromos hálózat védőcsövezése zajlik, a beruházás a kivitelező tájékoztatása alapján az ütemterv szerint halad.

Mint arról korábban írtunk, a csarnoknak már évek óta állnia kellene. Különböző nehézségek után a békéscsabai székhelyű Galéria Invest Kft. nyerte el a kivitelezést. A megépülő csarnok a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe kerül. Az 1728 négyzetméter alapterületű csarnokban lesz egy 20×40 méteres pálya, 150 fős lelátó, öltözők, szertár. A tervek szerint 2023 tavaszán, nyarán adhatják át.

Szintén ismert, a fideszes többségű képviselő-testület döntésének értelmében, rezsicsökkentései okokkal magyarázva bezárták a sportcsarnokot, a focipályát, a jégpályát (ez azóta kinyitott a jégkorong csapatnak köszönhetően), a fürdő tanuszudáját és a kinti 33 méteres medencét.

A makóiaknak új csarnok kapcsán a bezárások jutottak eszükbe, legutóbb olyanokat írtak, hogy

,,Ezt most nem értem…miért építenek ilyen létesítményt, ha nem lesz aki játszon benne?”

,,Ismerve a makói önkormányzat tendenciáját, az átadás és bezárás egy időpontban lesz. Etetni kell valamivel a makói népet, de hogy már a gyerekeket is!!! Gratulálok!!!!”

,,Ezt is zárjátok be!!! Háború van a szomszédba!!!”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink