Sikerről még nem tudunk beszámolni – fogalmazott a szerdai testületi ülésen Dr. Nagy Jenő, a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ makói megbízott telephelyi igazgató főorvosa a tüdőgyógyászat kapcsán.
A sebészeten köztudott, hogy nagy fokú felújítás történt a műtőben augusztusban, ez műszaki dolgokat is érintett – ismertette Nagy Jenő. Ez most fejeződött be és a takarítók, fertőtlenítők birtokba vették. Ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor jövő héten a sebészeti műtő már üzemelni fog. Felhívta rá a figyelmet, hogy hétvégén még Vásárhelyre, vagy Szegedre kerülnek a műtétre várók. Elmondása szerint ebben az egy hónapban volt sebészeti járóbeteg ellátás, szakrendelés, sürgősségi működött, akit megfigyelésre vettek fel, azok is Makón pihentek, vagy akit Vásárhelyen operálták, azokat visszahozták.
A pulmonológiáról a nyár elején ment el a doktornő, aki végezte a feladatot és nem találtak még azóta helyére szakembert. A betegek ellátása Vásárhelyen, illetve Szegeden történik.
A CT még június közepén hibásodott meg, ennek javítása azért hosszadalmas Nagy Jenő elmondása szerint, mert egy teljes közbeszerzést kell lebonyolítani a több tízmilliós alkatrész cseréje miatt. Ez a folyamat elindult, de pár hétre még szükség van, mire lezajlik és újra működik. Addig a vásárhelyi CT fogadja a betegeket.




