📷 Jubileumi tanév kezdődött a makói Keriben

A Hagymaházban tartotta tanévnyitóját a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium pénteken, amely még az átlagosnál is ünnepélyesebb volt, ugyanis a századik tanév kezdődött meg az iskolában. A jubileumi tanévnek 660 tanulóval vágnak neki, 9 ágazatban és 15-féle szakmával.

Kincses Tímea, a HSZC főigazgatója, aki korábban ezt az iskolát is vezette felidézte: a Makói Kereskedők Egyletének vezetői már 1922-ben kérték az akkori minisztériumtól az iskola megnyitását. Szigorú feltételek miatt nem tudták elindítani a képzéseket, azonban a makói képviselő-testület a kereskedők segítségére sietett és 1923-ban 1 millió koronát adott nekik.

Az egykor kereskedelmi iskola számos bővítést, változást élt meg. Ezek megalapozták, hogy a Keri 2023-ra Makó és a térség legnagyobb szakképző intézménye legyen – fogalmazott a főigazgató. 1923-ban 1 tanárral, 1 igazgatóval, óraadókkal, 32 tanulóval és egy osztállyal indult a tanév. Száz évvel később, most 58 kinevezett oktatóval, 7 óraadóval, 1 igazgatóval és 4 helyettessel, 25 osztállyal, közel 700 tanulóval kezdődik az oktatás.

Papós András igazgató azt emelte ki, a mai évnyitó megismételhetetlen pillanat, hiszen 100 éves lett az iskola. Elmondása szerint készülnek már és városszerte kérdezik tőlük, hogyan fognak ünnepelni.

Vajon, akik 100 éve kezdték tanulmányaikat, gondoltak-e arra, hogy ilyen összetartó közösség első tagjai lesznek, akik büszkén mondják majd, Keris voltam? Az iskola alapítóinak eszébe jutott-e, hogy 36 ezer 522 nappal később, miközben a Maroson nagyjából tíz a tizenkettediken köbméter víz folyt le, mi itt ülünk majd 133 kilencedikes diákkal?

– tette fel a kérdéseket az igazgató.

A tanévnyitón beszélt a régi időkről Kopányi Mihály, aki a Keriből indulva elég komoly karriert futott be, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője lett, majd a Világbank önkormányzati pénzügyekkel foglalkozó tanácsadója.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »