Mekkora összeget fizetett vissza a Continental makói gyárát működtető vállalat az 1,2 milliárd forintos állami támogatásból? – tette fel az írásbeli kérdést Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője Lázár János építési és közlekedési miniszternek. Végül nem ő válaszolt.
Komjáthi felidézte, az elmúlt évek során számtalan panasz látott napvilágot a Continental makói gyárát üzemeltető ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. működésével kapcsolatban. A 2014 és 2019 között hat részletben összesen 1,262 milliárd forintos állami támogatást kapott vállalatot súlyos munkahelyi balesetekkel, a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedésekkel, és botrányos elbocsátásokkal hozták összefüggésbe. Különösen hangsúlyos kérdésként merült fel, hogy vajon teljesíteni tudta-e cég a állami támogatásért cserébe vállalt munkahelyteremtési kötelezettségét.
Maga Lázár János nevezte tisztességtelennek és inkorrektnek, ha a vállalat utólag felrúgja, vagy módosítgatni akarja a támogatás feltételeit, ezért azt javasolta a kormánynak, hogy ha a támogatás feltételeit a támogatott fél nem tudja fenntartani a támogatási időszak alatt, akkor a teljes támogatási összeget fizesse vissza.
A feltett kérdés végül Illés Boglárkáig, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkáráig jutott. Ő azt írta: a Continental makói gyára a 2018-as támogatási szerződés értelmében két ütemben kapott kormányzati támogatást. Az első ütemben 200 új munkahely létrehozását vállalta a cég, amelyet felülteljesített és 242 munkahelyet hozott létre a monitoring időszak lezárásáig. A szerződés második ütemében azonban vállalásait nem tudta teljesíteni, így a kamattal terhelt támogatási összeget a Continental visszafizette.