Készül a DK programja

[ad 1]

Makón járt Varju László országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció alelnöke, aki lakossági fórumot, azt megelőzően sajtótájékoztatót tartott Mucsi Tamás választókerületi elnökkel és dr. Török Miklós önkormányzati képviselővel. A politikusok elmondták, hogy jelenleg mik a problémák, amire a Sokak Magyarországa című programot nyújtják a választóknak.

65705168 

Június óta zajlik a programalkotási folyamat a DK-nél, a javaslatok összegyűjtötték és egy kiadványban ismertetik a lakosokkal, ha megfelelő, akkor a február kongresszusukon el is fogadják programként. Az ismertetés részeként jött városunkba Varju László képviselő. Mint elmondta, az ,,Orbán-kormány alatt gazdasági, társadalmi süllyedés következett be„, ha ők kerülnek hatalomra, szeretnék, ha visszatérne a jogállamiság az országba.

Véleménye szerint a ,,Magyarország szárnyal”-jellegű beszámolóknak köze sincs a valósághoz, több mint négy millió szegény él, de kevesen pedig meggazdagodtak, például Mészáros Lőrinc, ,,az ország első számú gázszerelője”. Szót ejtett még a Quaestor-botrányról, ahol a kormánytagok még a bedőlés előtt kivették a pénzüket, illetve arról, hogy katasztrofális helyzetben van az egészségügy.

Mucsi Tamás választókerületi elnök úgy látja, hogy az ,,elmúlt egy évben a húsz éves munka eredményének téglánkénti széthordása zajlik Makón”. A városlakók felháborodtak a fürdő államosítása ellen, ezért zrt. lett, ahol viszont megvásárolhatják a részvényeket. Korábban jól működő diákönkormányzat volt, ,,ma az ifjúságpolitika abban merül ki, hogy a Fidelitas elnöke a Makói TV-nek készít anyagokat”.

Szerinte arcátlanság, hogy a tegnap kiszórt Makói Hírek önkormányzati újságban már benne van egy testületi döntésről szóló cikk, amit még aznap határoztak el. Úgy látja, hogy ,,nagy erőkkel mentek neki a gazdaságos Víziközműnek, most pedig kivásárolták a kistelepüléseket és mégis csak üzemeltetik”.

A DK szerint a Sokak Magyarországa nevű programjuk megoldás lehet a gondokra.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink