Két éve választották újra Farkas Évát

2019. október 13-án a makóiak úgy döntöttek, kezdje meg második polgármesteri ciklusát Farkas Éva Erzsébet. Beiktatásakor azt ígérte, minden makói polgármestere lesz.

Két évvel ezelőtt Farkas Éva Erzsébet elmondta, ,,a legnagyobb hála ma a makóiak bizalmáért szól bennem. Amellyel győzelemre segítették annak az útnak a folytatását, amelyre 2014-ben léptünk.” Megígérte, hogy ,,a közgyűlés (Makón nincs közgyűlés, nem megyei jogú város – a szerk.), a vezetésemmel a következő 5 évben minden makói polgár érdekét képviselni fogja.” Hozzátette,

,,külön köszönetet kell mondjak azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeit választották. Felismerve, hogy mi békét, fejlődést és együttműködést szorgalmaztunk a városunkban.” […] Az elsöprő győzelem alázatra is szólít minket. Soha ne feledjük el, honnan indult közös utunk. […] A győzelem felelősségre is szólít minket.”

Pártutasítások végrehajtása, kritikus hangok elhallgattatása, szakemberek kirúgása politikai alapon, az előző városvezetés ekézése

A polgármester által elmondottakhoz képest most pártutasításokat hajtanak végre a fideszes önkormányzati képviselők, aláírást gyűjtenek az ellenzék ellen. Sokatmondó, hogy például nem a makói szülészet visszakerüléséért állnak ki a választott képviselők.

A Délmagyarország felvásárlásával az utolsó Fidesztől független médiát is megszerezte az állampárt térségünkben, kivéve persze a Csípőst. Ezért megpróbálnak mindent megtenni, hogy ellehetetlenítsék működésünket.

A 2014-es önkormányzati választás után olyanokat küldtek el a városházáról, akik évtizedek óta ott dolgoztak. A fideszes többségű testület leváltotta nagyjából az összes önkormányzati cégvezetőt, majd a cégvezetőkön keresztül egyszerű beosztottakat is elküldtek, mondván, a ,,régi rendszert szolgálták.”

A fideszes városvezetés szerint minden probléma forrása a dr. Buzás Péter vezette önkormányzat. 2015-ben tettek feljelentést, miután úgy találták, a Víziközmű kft.-nél 2011 és 2013 között túlságosan sok jutalmat és prémiumot fizettek ki. Ezután a helyi Fidesz sajtótájékoztatók tömkelegét tartotta és a legkülönfélébb jelzőkkel illették Medgyesi Pál korábbi vezérigazgatót. Szerintük az elhibázott ivóvíz-minőség javítóprogramért is dr. Buzás Péterék a felelősök. Az nem érdekli őket, hogy a társulás jegyzőkönyveiből pontosan kiderül, a kivitelezés készültségi foka 2014. augusztus 31-én (másfél hónappal az önkormányzati választások előtt) 13,19% volt.

Érdekesség, hogy miközben minden gondról az előző városvezetés tehet, megvalósítják, vagy átalakítják a terveiket (könyvtárépítés, fürdőbővítés, ipari park bővítés, iskolai- és újszülötti támogatások kibővítése).

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink