Két zöldhulladék edényzetet kap minden makói háztartás és 26 zsákot

Bár a makói önkormányzat és Varga Ferenc alpolgármester múlt héten még azt mondta, ,,minden rendben” a zöldhulladék elszállításával, tegnap Farkas Éva Erzsébet bejelentette, hogy augusztus 2-től háztartásonként 2 db zöldhulladék edényzet igényelhető, addig pedig 26 db lebomló zsákot kap minden háztartás a szolgáltatótól.

,,1 zsák űrtartalma 120 liter, ami azt jelenti, hogy egy magánház esetében, ami egy átlagos méretű udvarral rendelkezik, bőven elegendő. A makói lakosok számára évi 52 alkalommal biztosítja a zöldhulladékok elszállítását a szolgáltató, az országosan előírttal szemben, mely évente 10 alkalom” – közölte Varga Ferenc múlt héten a zöldhulladék elszállításával kapcsolatban.

Tegnap este Farkas Éva már úgy fogalmazott közösségi oldalán:

,,A makói városvezetésnek fontos az Önök véleménye, ezért azt meghallva, igyekeztünk gyorsan és hatékonyan orvosolni a felmerült problémát.”

Az ,,orvoslás” azt jelenti, hogy 2021. augusztus 2-től háztartásonként 2 db zöldhulladék edényzet igényelhető a 20/328-3195 telefonszámon, vagy személyesen az Aradi utca 127. szám alatti telepen. Szintén ingyenesen igényelhető a komposztáláshoz használható edény. Első körben 5000 darab, azaz 2500 háztartásnak elegendő zöldhulladék edényzetet rendelt meg az önkormányzat.

Az átmeneti időszakra a szolgáltató 26 db lebomló zsákot juttat el a háztartásokba, melyek az edényzet megérkezéséig, sőt azon túl is kihelyezhető és elszállítják.

Azt kérik, aki jövő héten nem kapja meg a 26 darabos csomagot, jelezze a szolgáltató felé a 79/524-821 telefonszámon, vagy az fbhnpkft@fbhnpkft.hu email címen.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink