Kilenc pont a megszerezhető tizenkettőből

[ad 1]

Múlt héten két-két bajnokit is lejátszottak U17-es és U19-es labdarúgóink. Az összesen négy találkozón három makói győzelem született. 

A makói szív diadala Kiskunhalason

Múlt héten hétközi fordulót rendeztek az NB II. U19 és U17 korosztályánál. A makói fiatalok Kiskunhalason léptek pályára.

Először az idősebbek, a 19 évesek léptek pályára és sajnos a hazaiak 8 perc alatt már két góllal vezettek, amin Mészáros Márk a 16. percben csak szépíteni tudott. A félidő végén aztán gyors egy-egy találat mind a két oldalon, így a félidőben egy gólos előnnyel vonultak az öltözőbe a hazaiak.

A második játékrészben aztán Vass András második találatával egalizáltak a srácok, majd a mérkőzés csattanójaként a 89. minutumban Bakos Tamás megszerezte a győzelmet érő negyedik találatot. Hazai pályán és most idegenben is férfi munka volt a siker, ezért ezek különösen értékes pontok a csapat számára.

A második játékrészben kapusunkat Oravecz Bence sérülés miatt kellett lecserélni, de reméljük jobban van, s mihamarabb újra a pályán fogjuk látni!

Kiskunhalasi Szilády RFC – MUFC 3-4 (3-2)
NB II. U19
Gsz.: Tóth I. 4′ 8′, Csupity 42′, ill. Mészáros 16′, Vass 44′ 75′, Bakos 89′.

59991542

Kora délután a 17 évesek léptek pályára és Megyesi Martin vezetésével magabiztos győzelmet aratott csapatunk. Minden elismerést megérdemelnek a fiúk, hogy a rendkívül zord időjárási körülmények ellenére fantasztikusan helytálltak!

Kiskunhalasi Szilády RFC – MUFC 1-5 (1-2)
NB II. U17
Gsz.: Kaszap 8′, ill. Benkő B. 4′, Bány 19′, Beke 69′, Megyesi 73′ 85′.

50%-os hétvégi eredmény

06996808

A két korosztálynak nem sikerült hibátlanra a hétvégi mérlege a Hódmezővásárhely ellen.

Először az U17 lépett pályára. A fiúk végig ellentmondást nem tűrően játszottak, küzdöttek, hogy idehaza tartsák a három pontot. A második percben már vezettünk: Megyesi Martin remek beadását vette le csodásan a tizenhatoson belül Beke Dániel és jobbal kilőtte a bal alsót. Majd a félidő végéhez közeledve egy kapu előtt lehulló labdába szerencsétlenül fejelt bele Molnár Dávid, s a labda kapusunk felett a hálóba hullott.

A játék képe a második játékrészben sem változott, derekasan küzdöttek, próbálkoztak a fiúk. Végül a nyolcvanadik percben Bány Bence szabadrúgásból elért (besegített) találatával sikerült idehaza tartani a pontokat és egy egységre megközelíteni a dobogó alsó fokán tanyázó vendégeket.

MUFC – Hódmezővásárhelyi FC ‘A’ 2-1 (1-1)
NB II. U17
Gsz.: Beke 3′, Bány 80′, ill. Molnár (öngól) 38′.

49344964

Kellemes előjelekkel és bizakodóan várhattuk az U19-es találkozót. A vásárhelyiek nagy erőket mozgósítva kezdték a meccset, s bizony beszorultak fiaink a saját térfelükre, ám a 27. percben Vass András fantasztikus szabadrúgásból született találatával mi szereztünk vezetést. Sajnos 9 perc múlva már fordítottak is a vendégek, s ezt követően a félidő hátralévő részére a srácok szétesően játszottak.

A második játékrészt határozottabban kezdtük, de egy jó 25 méteres védhetetlen lövéssel két gólra növelték a vásárhelyiek az előnyüket. Mindent egy lapra feltéve próbált csapatunk kapaszkodni, s egy remek kontrából Vajna Martin beadását pöckölte pimasz módon a kapuba Mészáros Márk, s még volt fél óránk….de sajnos még a hazai kapufa sem befelé segítette ezen a napon a labdát, pedig a második játékrészben mutatott játék alapján a makói fiúk megérdemelték volna az egy pontot.

MUFC – Hódmezővásárhelyi FC ‘A’ 2-3 (1-2)
NB II. U19
Gsz.: Vass 27′, Mészáros 60′, ill. Darida 35′ 50′, Hauk 36′.

(Hajdu Szilárd)

[ad 2]

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Makói orvosprofesszort tüntettek ki a Westminster Apátságban

A makói születésű, jelenleg Londonban élő Lantos Péter (született Leipniker Péter) orvosprofesszor szeptember 27-én a Westminster Apátságban vette át a királynő képviseletében megjelent Sir Kennet Olisától a Brit Birodalmi Érdemrendet (BEM) a holokauszt oktatásáért és tudatosításáért végzett szolgálataiért – adta hírül privát oldalán Urbancsok Zsolt, makói főlevéltáros.

Tovább »

Kásler döntött, december 1-től csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a szülők az iskolákba

December elsejétől szigorítják a belépés rendjét az iskolákba, a szülőket csak védettségi igazolvánnyal engedik be az épületekbe – írja a Telex egy birtokába került levélre hivatkozva. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének határozata alapján a szülők csak egy bizonyos pontig kísérhetik a gyerekeiket, de védettségi igazolvány nélkül nem léphetnek be az intézmény területére. 

Tovább »

kapcsolódó cikkeink