Kisteleken épülhet a következő akkumulátorgyár

Bár csak sejthették, hogy akkumulátorgyárról van szó, a kisteleki képviselő-testület tagjai mégis megszavazták, hogy egy, az előterjesztésben közelebbről meg nem nevezett gigaberuházás számára sürgősséggel adjanak el földterületeket – írta meg a 24.hu. Minderről a lakosság semmit nem tudott. 

Az életben sajnos van olyan, hogy gyorsan kell dönteni, és az a probléma, hogy most a testületnek sincs több ideje erre

– indokolta a gyorsaságot Nagy Sándor, a kisváros fideszes polgármestere.

Bár ilyen nagy beruházás esetében nem ártana előre tisztázni, hogy ki is pontosan a beruházó, és mit szeretne csinálni a területen, nem beszélve a tevékenysége esetleges környezetterhelő hatásairól, ez a januári testületi ülés jegyzőkönyve szerint nem történt meg. A polgármester annyi információt árult el a képviselőknek, hogy egy miskolci vállalkozással, az Európa-Center-Miskolc Kft.-vel tárgyalt a 12 hektáros terület értékesítéséről, mely egy „kínai-koreai befektető” számára keres megfelelő helyet. 

Az is kiderült, hogy a befektetőnek olyan területre van szüksége, ahol ki lehet elégíteni a majdani gyár meglehetősen magas víz- és energiaigényét. A jegyzőkönyv szerint a testület felhatalmazta a polgármestert, hogy 1500 forintos négyzetméteráron kösse meg a megállapodást a céggel.

Nagy Sándort a portál telefonon érte el, a polgármester elismerte, hogy valóban egy akkumulátoripari fejlesztés terveiről van szó, és azt emelte ki, hogy a 12 hektáros területet az elmúlt évtizedben számtalanszor próbálták eladni, sikertelenül. Legalább 50-60 projektlehetőség merült fel, de egyik sem zárult sikerrel, szerinte ezért fontos, hogy most éljenek a lehetőséggel, mert meglátása szerit egy ilyen beruházás a munkahelyteremtéssel és az adóbevételekkel „rendbe tenné a várost”. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a testület nyolc-egy arányban támogatta az előszerződés megkötését.

Az egyetlen képviselő, aki nemmel szavazott, a 2019-es ellenfelem, tehát nem eszik olyan forrón a kását

– mondta.

A polgármester azt is elárulta a 24.hu-nak, hogy az emlegetett kínai-koreai cég a Mercedes és BMW beszállítója, a két német autógyártó számára készít akkumulátor-részegységeket.

Az egyetlen egy nemmel szavazó Mészáros Gábor volt. Oldalán így fogalmazott:

,,Egy ilyen volumenű beruházás kapcsán elvárható lenne a döntéshozók (képviselők) időben történő, részletes tájékoztatása, hiszen csak így, az információk teljes körű biztosításával lehet felelősségteljes döntést hozni.Véleményem szerint, mind méretét, mind jellegét tekintve a tervezett beruházás megköveteli a kisteleki lakosság előzetes, pontos tájékoztatását és partnerségét, ami szintén elmaradt.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink