Kivágta a dohánybolt rácsát

Egy hódmezővásárhelyi dohányboltba is betört az előzetes letartóztatásban lévő Sz. Ernő. 

30731214

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat Sz. Ernő ellen. A 34 éves férfi a megalapozott gyanú szerint 2015. augusztus 7-e és szeptember 13-a közötti időszakban összesen négy ingatlanba tört be Hódmezővásárhelyen. A József Attila utcából szerszámokat, alkatrészeket, egy domborművet és két őztrófeát tulajdonított el. Egy Teleki utcai műhelyből festékszóró pisztolyokat vitt magával. Az egyik tanyáról egy aggregátort, üzemanyagot és szeszes italokat lopott, míg a Takács Ferenc utcában található garázsból szerszámokkal és egy szerszámos ládával együtt távozott.

34696027

A hódmezővásárhelyi nyomozók 2015. szeptember 22-én fogták el és vették őrizetbe. A rendőrök 2015. október 9-én újabb bűncselekmény miatt hallgatták ki az előzetes letartóztatásban lévő férfit. A megalapozott gyanú szerint a 34 éves terhelt 2015. szeptember 7-én a késő esti órákban kivágta egy hódmezővásárhelyi dohánybolt ajtaján lévő rácsot, majd az ajtót kitépve bejutott az üzletbe, ahonnan mintegy 400 ezer forint értékben vitt el dohányárut.

57962588

Sz. Ernő beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Vele szemben a további büntetőeljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság folytatja le.

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Fokozatos lehűlés jön a héten

Fokozatosan hidegebb lesz a következő napokban, a hét közepén néhol mínusz 9 fok is lehet és nappal sem éri el az 5 fokot a csúcshőmérséklet. Többször várható köd, akár ónos szitálás. A csapadék jellemzően eső lehet, de hószállingózás is elképzelhető – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-nek eljuttatott, országos, középtávú előrejelzéséből.

Tovább »

A nap idézete

144 éve született Ady Endre, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. 

Tovább »

kapcsolódó cikkeink