Koronavírus: Makó a legfertőzöttebb város a megyében

Makó jelenleg a legfertőzöttebb város a megyében, utána Hódmezővásárhely és Szeged következik – jelentette ki Dr. Ábrahám Judit, makói felnőtt háziorvos a Városi Televízióban múlt hét pénteken.

A műsorban Farkas Éva Erzsébet polgármester elárulta, drasztikusan megnőtt a karanténban lévők száma Makón: a múlt héten 241 fő volt, és 148 fő igazoltan fertőzött. Szinte naponta van haláleset covid miatt, résztvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

Dr. Ábrahám Judit elmondása szerint a halálozások többsége a 40-60 éves korosztályból kerül ki, akiknek nincs védőoltása. Hangsúlyozta, nem idősek, nem krónikus ágyban fekvő emberektől van szó. Úgy tapasztalja, a negyedik hullám más, mint az előző három, még nagyobb terhelés van minden egészségügyi dolgozón. Praxisonként 30-40 tesztkérést adnak le, ebből majdnem mindegyik pozitív. Kifejtette: Makón és a térségben 50% körüli az átoltottság, ami alacsony. Makó jelenleg a legfertőzöttenn város a megyében, utána Hódmezővásárhely és Szeged következik.

Elmondta, a delta variáns a fulladásos tünetek megjelenése előtt már vérrögképződést alakít ki és a betegek végül tüdőembóliában hunynak el.

A beszélgetés során az oltás fontosságára is felhívták a figyelmet, valamint a fertőtlenítésre és a maszkhasználatra.

(Fotó: Pillanatkép a Makói Városi Televízió műsorából)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink