Közel 1500 diák alkotott Szentpéteri Csilla szerzeményeire

Öt megyéből 1481 alkotás érkezett be a Láttad-e már a zenét című rajzversenyre – hangzott el a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón a Glorius Vigadóban. A felhívás lényege az volt, hogy a tanulók a makói születésű zongoraművész műveire alkottak, a legjobbakat pedig díjazzák.

– Lenyűgöző munkák születtek, visszaköszönnek benne a hangjegyeim, már tegnap este megnéztem őket. A rövid, három mondatos útmutató beindította a diákok fantáziáját – fejtette ki ma a sajtó képviselőinek Szentpéteri Csilla. A pályázók idén már öt megyéből, Csongrád-Csanád, Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun Szolnok és Veszprém megyéből küldtek be alkotásokat.

Utóbbi megye kapcsán hozzátette: az is egy különleges hely számára, többször fellépett már és a koncertjeiről megismerte a diákok neveit a pályázók között.

A zsűriben három új tag is szerepel idén. Hegedűs Márton illusztrátor azt emelte ki, hogy itt most két művészet találkozik, Csilla művei igazán inspirálóak és sok úton indultak el a fiatalok. Aranyi Sándor festőművészt Czakó Ferenc grafikus ajánlotta be, helyette foglal helyet a zsűriben. Úgy vélte, mindenki tehetséges, de nem mindegy, hogyan hozzuk elő. Szerinte minél kisebbek a diákok, annál őszintébbek a képek.

Oszter Alexandra képzőművész, színésznő művészcsaládban nőtt fel, így otthon rengeteg komolyzenét hallott, közben pedig rajzolt. Úgy értékelte, ez a pályázat egy fantasztikus lehetőség, ahol inspirálódhatnak a gyermekek.

Mazzag István festőművész is úgy látja, gyönyörű munkák születtek, azt azonban sajnálja, hogy nincs középpontban a képzőművészet itthon. A mindenkori kormánynak adnia kellene teret ennek, a kimagasló munkákat megmutatni mindenkinek.

A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, Borkáné Dudás Mónika felidézte: az egész egy bemutató órával kezdődött, akik 5 éve rajzoltak, azok most is pályáztak. Meglátása szerint fontos, hogy így erősítsék a gyerekek próbálkozásait.

Szentpéteri Csilla úgy zárta a sajtótájékoztatót: az elmúlt évek alatt 5 ezer alkotás gyűlt már össze, amiket sajnos egy garázsban tárolnak. Feltette a költői kérdéseket:

mi lenne, ha ezek kórházak falait díszítenék, illetve, ha fel lennének fűzve és egy mozgó kiállítás lenne Makón, körbevinnék a városban?

A sajtótájékoztató végén bemutatta alkotását Oszter Alexandra is, valamint Hegedűs Márton hangszeren játszott.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább olvasom »