Közel ezer darab testkamerát vásárol a MÁV

Mintegy ezer testkamerát szerez be a MÁV, mert a tapasztalatok szerint azok hatékonyak a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében. A MÁV-Start vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testkamerát 2019 szeptemberében vezették be, azóta 169 készüléket telepítettek. Az újabb beszerzés célja, hogy a társaság minden szolgálatban lévő jegyvizsgálónak biztosíthassa a testkamera használatát, hangsúlyozták.

Ismertették, hogy szombat este Nyíregyházán, a sóstóhegyi vasútállomáson ismét a vasúttársaság munkatársaira támadtak szolgálatteljesítés közben. Egy Záhonyból Nyíregyházára tartó személyvonaton a jegyvizsgáló felszólítása ellenére két férfi nem volt hajlandó jegyet váltani. A szóváltásra a mozdonyvezető is a jegyvizsgáló segítségére sietett, ekkor történt a bántalmazás. A vasúttársaság információi szerint a helyszínre érkező rendőrök előállították a tetteseket.

A közlemény szerint a készülékek bevezetése óta kevesebb jegyvizsgálót ért támadás: 2018-ban 123, 2019-ben 70, 2020-ban pedig 65 esetben ért támadás jegyvizsgálót szolgálat közben. Idén az első negyedévben az egy évvel korábbi időszakban tapasztalt 22-höz képest 12, míg áprilisban eddig 5 atrocitás történt, a tavalyi 7-hez képest. Az idei támadásoknál nyolc napon túl gyógyuló sérülés egy esetben történt – írták.

Hozzátették: az elkövetők 69 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, illetve ittas volt.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

91 éve hunyt el Krúdy Gyula író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Rács mögött a makói kerékpártolvaj

A rendőrségre 2024. január 24-én érkezett bejelentés, hogy egy makói udvarról két kerékpárt is elloptak. Az ügyben még folyt a nyomozás, mikor két további, a közelben elkövetett biciklilopás ügyében is feljelentést tettek.

Tovább olvasom »