Közfoglalkoztatásban előállított kézműves termékek boltja nyílt Szegeden

A közfoglalkoztatásban és szociális szövetkezetek által előállított, minőségi kézműves termékeket árusító bolt nyílt – az országban elsőként – a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében szerdán.

Juhász Tünde kormánymegbízott elmondta, a kormányhivatal már hatodik alkalommal szervezte meg a Közfoglalkoztatási kiállítást és vásárt azzal a céllal, hogy bemutassa a közfoglalkoztatás értékteremtő jellegét.

Az évek során a rendezvény a kiállítók és a látogatók között is egyre népszerűbbé vált. Idén 24 közfoglalkoztató, valamint szociális szövetkezet és alapítvány kínálja a vásáron portékáit – közölte a szakember.

A kormányhivatal a bordányi Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezettel létrehozta a Helyi-ség elnevezésű boltot, ahol egész évben elérhetők a közfoglalkoztatásban és szociális szövetkezetek által előállított termékek. A kormányhivatal épületében kialakított üzletben szörpök, gyümölcslevek, krémek, szószok, chutneyk, tésztaféléket, sajtok, ízesített joghurtok, édességek, kézimunkák várják a vevőket – tudatta Juhász Tünde.

A kezdeményezéséhez 13 foglalkoztató csatlakozott. A kormányzati terv szerint a közfoglalkoztatotti létszám 2020-ra csökkent volna 150 ezer alá, de elképzelhető, hogy már az idei év végén sem éri el a 100 ezret. Számos településen a helyi hagyományokon alapuló szociális szövetkezeteket hoztak létre, ezek közül – arányaiban – a legtöbb Csongrád megyében működik – közölte Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi államtitkárságának főosztályvezetője.

(MTI nyomán)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Szombattól visszajön a maszk

Szombattól ismét kötelező lesz a maszk viselése zárt térben. Az 500 főnél nagyobb rendezvényeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink