Kübekházáról szinte mindenki a határ túloldalára jár át tankolni

Akár pár ezer forintot is megspórolhat a lakosság Kübekházán, ha a határ túloldalára, egy Romániában üzemelő MOL-kúthoz járnak tankolni – derül ki a Blikk riportjából.

A lap azt írja, a „határmenti Kübekháza szinte minden autósa átjár a román oldalra, ha kiürül tank.” Még a polgármester is így tesz, ráadásul az önkormányzat mikrobuszát is ott töltik tele.

Amíg élt az ársapka, legfeljebb a havi nagybevásárlásokra jártunk át. Ám amióta jóval 600 forint fölött van itthon a benzin litereje, a dízel pedig a 700-at verdesi, az egész falunak jobban megéri az a néhány kilométer a román MOL-kútig

– nyilatkozta a Blikknek dr. Molnár Róbert, a település független polgármestere, aki úgy döntött, legközelebb már a hivatalai autóját is Romániában tölti meg.

Nem csoda, hiszen a tankoláson így akár 5000-6000 forintot is meg lehet takarítani néhány kilométeres úttal. A településvezető hozzátette, már jó egy éve a hó eleji nagybevásárlást is a román oldalon végzik, a tankolással együtt havonta akár 20-30 ezret is spórolnak ezzel.

A benzin és a dízel ára jelenleg 509 és 605 forint Romániában, míg Magyarországon 626 és 707 forintot kell fizetni ezekért az üzemanyagtípusokért.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

113 éve hunyt el Mikszáth Kálmán magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink