Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román-magyar határ mentén, hogy megakadályozzák a vízben úszó hulladék átjutását Magyarországra – számolt be róla az MTI még év elején.
Pásztor Sándor, az erdélyi Bihar megye vízügyi igazgatóságának vezetője azt nyilatkozta a román Agerpres hírügynökségnek, hogy a hidrotechnikai berendezéseket a megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán.
Az igazgató szerint a vízügyi hatóság 650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szerzett a célra, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezéseket 2024 decemberéig kell felszerelni. Mint elmondta, Nagyvárad közelében már alkalmaznak hasonló eszközt, amely nagy mennyiségű hulladékot gyűjt össze.
A berendezések a part közelébe irányítják a folyón úszó hulladékot, amelyet utána kotrógéppel emelnek ki.
Pásztor Sándor rámutatott, a vízügyi igazgatóságnak nem a szemét összegyűjtése a feladata, de próbálják orvosolni az emberek iskolázatlansága miatti helyzetet, és megakadályozni, hogy a szemét átjusson Magyarországra. Elmondta, hogy a Szamoson és a Tiszán nagyobb a baj, előbbi Beszterce és Kolozsvár környékéről, utóbbi Ukrajnából is szállítja a szemetet. A Körösök vízgyűjtő medencéjének bihari szakaszát gyakrabban tisztítják, az Éren és a Berettyón is újabb hidrotechnikai berendezéseket terveznek felszerelni.
Romániában évek óta súlyos környezetszennyezést okoz, hogy több tonnányi műanyag palack és faanyag kerül a folyókba, amelynek egy része átjut Magyarországra.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |