A Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola Nyitott Kapuk névvel tartott rendezvényt szerdán az új tornateremben.
Elsőként Kovács Tibor igazgató a képzéseikről, a felvételi eljárásról, a belépési feltételekről és iskola életéről beszélt az érdeklődőknek. Ezt követően Víziné Kondráth Brigitta, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó makói tagintézményének megbízott ápolásszakmai vezető helyettese az egészségügy jövőjéről, az ápolási hivatásról, az elhelyezkedési lehetőségekről, valamint a két intézmény közötti több évtizedre visszanyúló szoros kapcsolatról, hatékony együttműködésről számolt be.
Nagy Sándor rendőr alezredes, a város rendőrkapitánya a rendőri szakmával kapcsolatos gondolatait osztotta meg az érdeklődőkkel, valamint a Makói Rendőrkapitányság és az iskola közötti eredményes együttműködésről beszélt.

Ezután az iskola 10.c és 11.c osztályos tanulói Rónai Emil vezetésével az önvédelem világába kalauzolták el az érdeklődőket.
A kérdésekre Aszódiné Pernye Szilvia és Péli Gyöngyi igazgatóhelyettesek válaszoltak, az intézmény vadonatúj szárnyát és a régi épület bizonyos termeit Kovács Tibor mutatta be.
A rendezvényt megelőzően és azt követően is a tornateremben az iskola pedagógusai és lelkes diákjai szakmai bemutató keretében próbálták közelebb hozni az egészségügy és a rendészet egyes területeit az érdeklődő általános iskolásokhoz.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |