Lázár János a Fidesz megbízásából az országot járja, hogy felmérje, milyen állapotban vannak a Fidesz vidéki szervezetei az áprilisban elszenvedett választási vereség után, és mi maradt egyáltalán a pártból – tudta meg a Telex.
A tapasztalataiból szeptemberre kell jelentést készítenie a Fidesz elnökségének, ahol ez alapján értékelik majd a párt lehetőségeit. A lap úgy tudja, hogy eddig főleg a dunántúli megyéket látogatta, ennek egyik bizonyítéka, hogy az Ugytudjuk.hu olvasója csütörtökön délután a szombathelyi Fidesz-iroda előtt fotózta le Lázárt, aki gondterhelten telefonált.
Az Ugytudjuk.hu szerint eligazítást tartott a Vas megyei választókerületi elnököknek, pontosabban Ágh Péternek és V. Németh Zsoltnak.
Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke megerősítette az értesüléseket. Közlése szerint „Lázár János feladata – amire a pártelnök és a Fidesz elnöksége együttesen kérte fel – egy általános állapotfelmérés.”
A Telex szerint sok helyen a városi irodákat is bezárja a Fidesz, de Lázárnak nemcsak arról kell információt gyűjtenie, hogy hol lehet ezt meglépni, hanem arról is, hogy milyen a hangulat a helyi szervezetnél, és a tagok, helyi politikusok hogyan értékelik a választási vereséget és a Fidesz jövőjét.

