📺 Ledes közvilágítást építenek ki egész Kiszomboron

A község ezzel a beruházással próbál spórolni, számításaik szerint öt éven belül megtérül – derült ki a keddi testületi ülésen. Elfogadták Bajnóczi János költségcsökkentési javaslatait is és árajánlatot kérnek a mártélyi üdülő tetőszerkezetének felújítására.

A polgármesteri jelentés kapcsán Szirbik Imre polgármester elárulta, a régi víztornyot mindenképpen elbontják majd, nem ismert az időpontja, mert jelenleg még technológia miatt használja a vízmű szolgáltató.

Megszavazták, hogy január elsejétől Martonosi Szabolcs külön díjazás nélkül látja el tanácsnoki feladatait.

Szirbik ismertette, hogy saját forrásból az egész faluban minden lámpatestet kicserélnek LED-világításra. Ezzel 38 ezer kW energia spórolható meg. A legjobb ajánlatot az MVM Lumen Kft. adta 45 millió forinttal. Ezek a lámpatestek programozhatóak is lesznek: az elképzelések szerint 23 és 4 óra között 30%-al kevesebb fényerőt bocsátatának ki. – Ahogy más városokban lekapcsolják teljesen, nálunk visszaszabályzással működik majd éjszaka – fejtette ki a polgármeter. Az év végéig kész lenne a cserével és a beüzemeléssel a kivitelező. Gácsi Zoltán jegyző hozzátette, legkésőbb októberben el kell indítani a versenyeztetési eljárást az áramvásárlásra, pontos összeg akkor derül ki, mennyit spórolnak. Ezt az ajánlatot a testület elfogadta.

Bajnóczi János több képviselői indítványt is beadott. Ezek lényege szerint a bölcsődében elektromos fűtőpanel biztosíthatná a melegvizet, amivel már 10%-ot lehet spórolni. Észrevette, hogy nyáron is jelentősen fogy a gáz. Ennek oka lehet, hogy egy külső hőfok szabályzó bekapcsolja 24 fok alatt a fűtést – azt javasolta, ezt állítsák át. Szirbik Imre elmondta, ezek részben megvalósítás alatt vannak, de a testület egyhangúlag támogatta a felvetéseket.

A képviselő másik javaslatára a jegyző közölte, a művelődési ház decemberig egyébként is zárva lesz a felújítási munkák miatt. Oda napelemeket helyeznek majd el. Elhangzott, a közintézményeknél jövő év októberig van szerződés az áramra.

Bajnóczi arra is felhívta a figyelmet, a mártélyi üdülő az állapota miatt már idén sem volt használva, ha így marad, még eladni sem lehetne. Megbeszélést folytatott egy hódmezővásárhelyi céggel, akik röviden ismertették neki a tetőszigetelési megoldásokat. A képviselők megszavazták, hogy az önkormányzat részletes árajánlatot kér a vállalkozástól.

Az ülést élőben közvetítettük Facebook oldalunkon:

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A Makói Idősek Otthonában járt a Hanki-Ker Mikulása

A Csongrád-Csanád Megyei Szivárvány Otthon Makói Idősek Otthonába az idősek által már hosszú-hosszú évek óta nem látott vendég érkezett egy helyi vállalkozás, a Hanki-Ker Kft. kezdeményezésének köszönhetően – számolt be róla Botlik Anita.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Makón is gyűjt szeretetcsomagokat az Alföldvíz

Az Alföldvíz az idei évben több olyan jótékonysági kezdeményezéshez csatlakozott, melyek szerény körülmények között élő Békés és Csongrád-Csanád megyei családoknak gyűjtenek adományokat. A beérkezett felajánlásokat továbbítjuk azoknak a szervezeteknek, akik megajándékozzák a rászoruló családokat – olvasható a szolgáltató honlapján.

Tovább olvasom »