Letartóztatták Szabó Bálintot

Elrendelte a hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-vel közölte: a döntést a bűnismétlés veszélye indokolta. A nyomozási bíró korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ehhez szükséges önkéntes jogkövetés a gyanúsított esetében teljes mértékben hiányzott, sokszor megszegte az előírt szabályokat.

Szabó József Tamás felidézte, a gyanúsított egyebek mellett autójával védett személyeket kísérő konvojokba sorolt be, ezzel veszélyeztette a konvojban haladók, az arra közlekedők testi épségét. Emellett ellenszegült rendőri intézkedéseknek. Szabó Bálint ellen több eljárás van folyamatban, ám tevékenységét azt követően is folytatta, hogy az első cselekménnyel meggyanúsították. A szóvivő jelezte, az ügyészség azt kérte, vigyék az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, de a bíróság ezt, a korábbi szakértői vélemény alapján elutasította.

A végzés nem végleges, a gyanúsított a döntés ellen fellebbezést jelentett be. Sajtóhírek szerint Szabó Bálint szegedi független önkormányzati képviselő többször próbált a kormányfő közelébe férkőzni, a kötcsei piknik előtti területről a rendőrség vitte el. Nyáron gazdatüntetést szervezett Budapestre, de kevesen csatlakoztak hozzá.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink