Ennyi volt: bezártak 366 postát, köztük a makói kispostát

A bezárás ellen sok helyen tiltakoztak, aláírást gyűjtöttek, de hiába. Pénteken 366 posta bezárt. Az ígéret szerint – energiatakarékosságra hivatkozva – csak ideiglenesen. Orbán Viktor a parlamentben úgy reagált: a Postát csak úgy lehet megmenteni, ha belülről alakítják át azt – írja a Telex.

A nagyvárosokban nagy számban zárták be a postákat, Szegeden például tizenkilencből tizenkettőt, ez a megyeszékhelyek közül a legtöbb. Győrben azt sérelmezték, hogy az érintett postahivatalok mindegyike a város északi részén van, ezért a belvárosi nagy fiókokba kell bemenni az ott lakóknak, ahol még parkolni is nehéz és drága. A kistelepüléseken pedig a bezáró posták sok esetben az időseknek, vagy a mozgásukban korlátozottaknak okoznak gondot. Ráadául ők azok, akik még kevésbé tértek át az internetes számlabefizetésre vagy egyéb online szolgáltatásra.

Mint az ismert, az önkormányzat felújította, az állam bezárja a makói kispostát. A Magyar Posta döntése a makói önkormányzat törekvését nézi semmibe, hiszen két év alatt teljesen felújította az épületet a város. Két éve a tető újult meg, majd a homlokzat renoválása és a nyílászárók cseréje történt meg, idén pedig a belső részt is felújították. Most ideiglenesen lakat kerül rá.

A környéken még bezár a királyhegyesi, valamint három vásárhelyi postahivatal.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Változik a forgalmi rend a szegedi klinikáknál

A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Északi-Klinikaparkjának területén, az épületek körül úttestfelújítás zajlik. A munka zavartalanságának biztosítása érdekében változik a forgalmi rend is – olvasható az egyetem oldalán.

Tovább »

Zárva lesz a városháza

Igazgatási szünet lesz az önkormányzatnál december 22. és január 6. között, addig egyablakos ügyeleti rendszerben lehet ügyet intézni néhány órában.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Zárva lesz a városháza

Igazgatási szünet lesz az önkormányzatnál december 22. és január 6. között, addig egyablakos ügyeleti rendszerben lehet ügyet intézni néhány órában.

Tovább olvasom »