,,Rengeteg munkám van benne nekem is, csak idén 3 levelet írtam különböző helyekre” – dicsekedett a Délmagyarországnak Farkas János, Magyarcsanád polgármestere. Mint azt megírtuk, megállapodást írt alá Magyarország és Románia egy új határátkelő létrehozásáról Magyarcsanád és Csanád között, ez egy új hidat is jelent.
Az egyik új határátkelő Kübekháza és Óbéba között jön majd létre és két éven belül használható lesz. A másik pedig a még 1940-ben felrobbantott Maros-híd újraépítését foglalja magában Magyarcsanád és Csanád között.
Ennek kapcsán Farkas a megyei napilapnak elmondta: arra számít, hogy öt éven belül átguríthat egy söröshordót a hídon. Azért ekkora az időintervallum, mert maga az építkezés legalább két év lesz, de még előbb el kell készíteni a kiviteli terveket és meg kell épülnie a csatlakozó utaknak is.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |