József Attila Gimnázium Makó
A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ minden tanév végén ünnepséget szervez azon munkatársak részére, akiknek munkáját az intézményük vezetése kiemeli. Kedden Hódmezővásárhely és Makó járás minden olyan szakemberét ünnepelték, aki szívét, tudását és energiáját a jövő generációinak nevelésére fordítja. Külön köszöntötték a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkatársakat, technikai dolgozókat.
Átadták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket azon nyugdíjba vonuló vagy már nyugdíjba vonult pedagógusok számára, akik hosszú éveken keresztül tanították, nevelték gyermekeinket, akiknek hivatásuk volt a munkájuk, és akik érdemei vitathatatlanok.
- Baloghné Tenkei Csilla Natália – Mindszenti Általános Iskola
- Mihályné Gyapjas Nóra – Mindszenti Általános Iskola
- Juhászné Gácsi Katalin – Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola
- Puskás Sándor – Földeáki Návay Lajos Általános Iskola
Az intézményvezetők által felterjesztett kollégák, akik az intézményükben elhivatottan és eredményesen tevékenykednek, ezzel is öregbítve iskolájuk hírnevét és elismertségét:
- Tóthné Terbán Irén Mindszenti Általános Iskola
- László-Molnár Angelika Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
- Patyi Éva Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola
- Mucsi Tamás Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola
- Vaits Zoltánné Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola
- Kovács-Gyarmati Nóra Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola
- Szép Katinka Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola
- Szabó Csaba Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola
- Véghné Nagy Mária Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola
- Szurgent Pálné Makói József Attila Gimnázium
- Sósné Nagy Viktória Makói József Attila Gimnázium
- Ambrus Natália Zsuzsanna Makói József Attila Gimnázium
- Máté-Fehér Anna Csanádpalotai Dér István Általános Iskola
- Lele Zsuzsanna Földeáki Návay Lajos Általános Iskola
- Gilinger Tiborné Maroslelei Általános Iskola
- Csabai Orsolya Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Módszertani Intézmény
- Nagy Judit Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Módszertani Intézmény
- Papné Molnár Andrea Németh László Gimnázium, Általános Iskola
- Győri Éva Németh László Gimnázium, Általános Iskola
- Benkő Zoltán Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Csomor Nóra Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kiss József Istvánné Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ kimagasló szakmai munkájáért és példaértékű vezetői tevékenységéért elismerésben részesítette Borkáné Dudás Mónikát, a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészet Iskola főigazgatóját.
Több évtizeden át végzett, kiemelkedő és áldozatos közszolgálati tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült: Apróné Perian Mária, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ elkötelezett és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársa. Több mint 20 éve dolgozik a közigazgatásban, ahol munkáját mindig precizitás, felelősségtudat és magas szintű szakmai felkészültség jellemezte.

