Makónak egykoron tengerpartja is volt

Egy érdekes programot készített Ian Webster szoftvermérnök, melynek segítségével megtudhatjuk, milyen volt a domborzat és hol volt az a terület, ahol ma élünk. 50-66 millió évvel ezelőtt Makó városának jelenlegi helye a tenger mellett volt.

Mint az általános iskolában megtanultuk, valaha egy szuperkontinens létezett, a Pangea. Ez évmilliók alatt darabokra tört és elkezdett sodródni – a kontinensek mozgása még most is tart. A Ian Webster szoftvermérnök által tervezett interaktív térkép megmutatja, hogy a földrészek hogyan változtak meg 750 millió évvel ezelőtt. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a Föld különböző időpontjai között utazzunk, például amikor megjelentek az első többsejtű életformák, vagy az első virágok.

A programot ide kattintva lehet kipróbálni és egy adott város helyét a bal felső sarokban lévő keresőben nézhetjük meg. Kereséssel a magyarországi településekre a 50 millió évtől kezdődően kereshetünk rá, a honlap szerint ennél korábbra azért nem, mert a tektonikai lemezek mozgása ezen a területen nem visszakövethető.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: A magyar lakosság több mint fele lejjebb veszi a fűtést

Alacsonyabb hőmérséklettel, gyorsabb zuhanyzási idővel és LED-es izzókkal terveznek spórolni a legtöbben a magyarok közül a megnövekedett rezsiárak miatt – derül ki az IKEA kutatásából. A megkérdezettek többsége szerint jobb lenne a 18 fok feletti hőmérséklet otthon, a legtöbben mégis lejjebb tekerik majd a termosztátot, és takarékos termékeket is igyekeznek beszerezni.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink