Már a makói Fidesznek is sok volt Farkas Éva újévi köszöntője

Egy Varga Károly nevű makói, állítása szerint Fidesz-szimpatizáns levelét jelentette meg a Fidesz-közeli makohirado.hu a napokban. Az olvasói levél kimondottan az újévi koncerten mondott beszédéről szól, többek között azt vetik a polgármester szemére, hogy túl hosszú beszédeket tart, polgármesterként miért ad vallásos iránymutatást és a jelenlévő országgyűlési képviselőt többször is köszöntötte.

A teljes írást itt lehet elolvasni, a legérdekesebb részeket pedig itt mutatjuk:

,,Voltak kedvesek – ha nem tévedek – teljes terjedelmében lehozni a Polgármester Asszony újévi beszédét, végleg meggyőztek arról, hogy írjak Önöknek. Mindent összevetve, talán csak egyetlen kérdésem volna: Önök szerint tényleg ennyire jó volt? Vagy, inkább: a makói Fidesz szerint ez a helyes irány? 

,,A polgármester asszony úgy tűnik nem hallgat az idő szavára, és azt gondolja, az a jó beszéd, ami minimum 15 perces, megfejti az emberi lét értelmét és célját, iránymutatást ad az életünkre, és úgy járja át a vallásos áhítat, hogy abból egy évfolyamnyi papnövendék meg tudja írni az év végi beadandót.

,,Ha azt a józan paraszti ésszel mindenki számára belátható tényt mellőzzük is, hogy – a nagy számok törvénye alapján – a teremben lévők fele valószínűleg nem gyakorolja a hitét, egyenesen ateista, vagy nem katolikus, és őket figyelembe sem veszi a polgármester, még akkor is felmerül a kérdés: miért ő ad vallásos iránymutatást?

,,Az újévi koncert előtti köszöntőben a számtalan bibliai utalás mellett – a teljesség igénye nélkül – megjelent: […] Makón tényleg ennyire nincs miről beszélni? Ráadásul a magyar Himnusz sajnos kimaradt az újévi ünnepségből.

,,Azt, hogy a teremben jelen lévő országgyűlési képviselőt a műsorvezető után a polgármester is köszönti a beszédében, még lehet egy kicsit túlzottan figyelmes gesztusként értelmezni. De, amikor nyíltan köszönetet mond neki, ráadásul több alkalommal is, az már elég ciki volt. […] Értem én a gesztust Lázár felé, de tényleg nem érzi senki a városházán, hogy ez a fajta meghajló szembe dicsérés, egy letűnt rendszer dohos, kellemetlen emlékű levegőjét árasztja, és jóérzésű emberből inkább ellenszenvet vált ki? […] Egyszer, a piacon találkoztam egy helyi fideszes vezetővel és megkérdeztem tőle, miért ragaszkodnak ehhez a „kedvesvezetős” szerephez. Azt felelte, ez már nekik is nagyon kínos, és többször kérték a polgármestert, hogy hagyja abba.

,,Tessék már végre kilépni ebből az iskolaigazgatós, pártvezéres, tekintélyelvű és szolgalelkű mentalitásból, mert ebből előbb-utóbb nagyon nagy baj lesz!

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink