Már háromszor maradt el Hódmezővásárhely alpolgármesterének és a Vásárhely24 főszerkesztőjének tárgyalása

Mint arról beszámoltunk, több mint egy éve állítottak valótlant dr. Berényi Károlyról a Vásárhely24.com-on, de nincs felelős, mert nem tudják, ki írta a cikket. Az Átlátszó oknyomozó portál most újabb részleteket közölt.

A lejárató cikk 2018 novemberében jelent meg. A cikkre írásban reagált Berényi, aminek kivonatát a vasarhely24.com lehozta, – a teljes cáfolatot pedig itt lehet elolvasni – majd pert indított, mert szerinte megsértették a becsületét.

“Belegázoltak a jó hírnevembe. Nem voltak tekintettel semmire, senkire. A cikk okozta első sokk is nagyon durva volt, de az utóélete sem volt semmi. Persze nagyon sok együttérző üzenetet, kézsszorítást, ölelést kaptam, és a szimpátiatüntetésen többszázan fejezték ki szolidaritásukat, és biztosítottak arról, hogy nem hisznek a vádaknak. Több mint 65 éve élek szülővárosomban, itt jártam óvodába, iskolába, majd egyetem után itt dolgozom lassan 40 éve gyermekorvosként, voltam már települési képviselő 2006-10 között, 22 éve működik alapítványom a város gyermekeit segítve, Pro Urbe-Díjjal jutalmazta városom addigi tevékenységemet 2005-ben. Sosem voltam párttag, de mindig jobboldali érzelmű embernek vallottam magam. De nem tudom magamévá tenni a jelenlegi Fidesz demokrácia-felfogását és hatalomgyakorlatát”

– mondta most az Átlátszónak Berényi Károly.

Az alpolgármester elárulta, a per elakadt, magánvádas eljárásban a vasarhely24.com főszerkesztője nem tudta megmondani, hogyan került a cikk a portálra. Ugyanakkor az eljárás még nem állt meg.

“Harmadik alkalommal sem sikerült a bíróságnak a személyes meghallgatást összehozni. Először október 11-én nem jött el a tárgyalásra Szombat úr, mert rossz címre küldte a bíróság az idézést, azután november 21-én azért nem jött el, mert lebetegedett. A kitűzött harmadik alkalom előtti napon jött az értesítés, hogy most meg a bírónő betegedett le, úgy hogy a személyes meghallgatásra csak 2020. január 9-én kerülhet sor”

– mondta ez elmúlt hónapokról Berényi Károly.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Makói sakkozó nyerte a kecskeméti versenyt

2021. október 2-án Kecskeméten az Országos Gyermek és Felnőtt Egyéni Rapid Sakkversenyen 4 fő makói játékos ült asztalhoz. A hét fordulós megmérettetésen 2 x 15 perces időbeosztású játszmák kerültek lebonyolításra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink