Milliárdok jutnak a Makovecz-épületek felújítására – Makón ebből épül rendezvényház

A program 30 épületet érint; lesz, amit megépítenek, felújítanak, és olyan is, aminek a funkcióit bővítik. A legnagyobb összeg, 2 milliárd 50 millió forint a Sárospataki Művelődési Ház és Könyvtárra jut.

12 milliárd 420 millió forintot szán a kormány erre a programra. A Magyar Közlönyben jelent meg erről határozat, felsorolják benne az összes támogatott épületet, és azt, hogy mennyi pénzt költenek rá, szúrta ki a napi.hu.

A makói Hagymaház felújítása és a hozzá kapcsolódó beruházások, így a Páger mozi és Rendezvényház rekonstrukciója összesen 730 millió forinthoz jutott.

Zalaszentlászlón a Faluházat és szállásépületet újítják fel, emellett az óvodát is bővítik 480 millióért, Temesváron az „Új Ezredév” Református Központ építésének befejezéséhez 474 millió forintot rendeltek el. A kakasdi „Faluház/Tájház” felújítása 406 milliós tétel, a maradék 24 épület ennél kevesebb támogatást kap a 12 milliárdos keretösszegből.

(Kiemelt kép: archív)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink